Kilencedszer is Sió iskolatáska program

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 13. 11:13

8400 új iskolatáskás gyermek, közel 600 intézmény, mintegy 25 ezer gyermekrajz – ezek az idén is meghirdetett Köszönjük, SIÓ! Program iskolatáska pályázatának eredményei.

sio iskolaA Köszönjük, SIÓ! Program közel egy évtizedes múltra tekint vissza. A 2008 óta adományban részesült gyerekek között vannak, akik középiskolába járnak már, sőt olyanok is, akik már érettségiztek. Az országos program évente 900-1200 rászoruló és szorgalmas gyermek és családja számára könnyíti meg az iskolakezdést. A program egyik hangsúlyos pontja, hogy közösségi összefogás keretében valósuljon meg a támogatás. Ez azt jelenti, hogy az intézményi pályázat érvényességi feltétele legalább 25db, a pályázathoz csatolt, nem rászoruló gyerekek által készített rajz. Ez készíthető az év utolsó heteiben, nyáron az iskolai táborokban, vagy szeptemberben, az iskolakezdéskor. Ennek köszönhető a jelenleg mintegy 25 000 gyermekrajz a Program online Galériájában. A rajzok elkészítését a Program olyan oktatási anyaggal támogatja, ami hozzásegíti a gyerekeket empátiájuk és érzelmi intelligenciájuk fejlesztéséhez, melyet az intézmények az online pályázati rendszerben érhetnek el.

„Az elmúlt évekhez hasonlóan, összefogásuk és munkájuk eredményeként, idén is többezer gyermek ünepelhette velünk a Gyermeknapot vagy éppen a tanév végét. A Sió-Eckes Kft. gondolkodásában a gyermekek a jövőt jelentik, egészségük, fejlődésük és maga a család pedig az egyik legfontosabb érték. Hosszú távú gondolkodásunk egyik bizonyítéka a Köszönjük, SIÓ! Program 9 éves története. A több száz intézmény, ahova eljutottunk, a sokezer rajzoló-, velünk bulizó- és rászoruló gyermek, valamint a program honlapján található gyermekrajzok és fotók igazolják mindezt” – emelte ki Fazekas Endre, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója.

„Úgy gondoljuk, hogy a felnőttkori társas kompetenciák fejlettsége nagymértékben múlik a gyermekkorban elsajátított készségekhez. Azzal, hogy a közösségek tagjait egymáshoz közelebb segítjük, a közös élményeken keresztül tapasztalhatják meg a közösségben rejlő erőt. A rászorultság, különösen gyermekkorban, a külső körülményektől függ.
A Köszönjük, SIÓ! Program nagyon fontos célja, hogy megmutassa, aki aktív, tesz, és nem adja fel, annak létezik kiút.” – fűzte hozzá Nagy Györgyi, vállalati PR tanácsadó, a Program felelőse.

Az ország számos intézményében jelenleg folyik a pályázatkészítés (határidő július 4.), az év végén a gyerekek a társaikért rajzoltak, a pedagógusok pedig a pályázati anyagot készítik. A pályázat részleteiről a www.koszonjuksio.hu oldalon, valamint a Köszönjük, Sió! Program Facebook oldalán olvashatnak.

Kapcsolódó cikkeink