Kilenc százalékos növekedés a kereskedelmi szálláshelyeken márciusban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 11. 10:30

Márciusban is folytatódott a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának idei markáns növekedése: a vendégszám 9%-kal, a vendégéjszaka-szám 7,5%-kal, a szállásdíj-bevétel pedig 9,4%-kal múlta felül a tavalyi év azonos időszakát. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 630 ezer vendég 1,5 millió éjszakát töltött el szálláshelyeinken, melyek szállásdíj-bevétele így összességében elérte a 11,8 milliárd forintot az év első tavaszi hónapjában.

Otp-szepHa 2015 első negyedévének egészét nézzük, akkor 1,7 millió vendég 3,9 millió éjszakát töltött el kereskedelmi szálláshelyeinken, ahol közel 33 milliárd forint szállásdíjat fizettek ki. Ez utóbbi 15%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. További jó hír, hogy a szállodák működésének hatékonyságát jellemző RevPAR mutató (egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel) is jelentősen javult 2014. január-márciushoz viszonyítva. A szállodai bruttó átlagár 3,1%-kal, míg a bruttó RevPAR ennél jóval na­gyobb mértékben, 7,2%-kal emelkedett.

Vagyis a tavalyinál magasabb foglaltság, jobb kihasználtság mellett a bevételeiket érezhetően növelni tudták a szálláshely-szolgáltatók.

A belföldi turizmus az első negyedévben markáns, 9% körüli növekedést produkált úgy, hogy a hazai vendégforgalom minden turisztikai régióban nőtt. A SZÉP Kártya tulajdonosok 2,4 Mrd Ft-ot költöttek a szálláshelyeken ezzel a fizetőeszközzel, ugyanakkor idén március végéig a tavalyinál 20%-kal több pénzt töltöttek fel a SZÉP Kártyákra.

A külföldi beutazó forgalomban folytatódott az idei évet meghatározni látszó két, egymással ellentétes irányba ható nagy trend: az orosz turisták számának csökkenése és a brit beutazás ehhez hasonlóan meredek emelkedése. Legnagyobb küldő országunk az első három hónapban változatlanul Németország volt, amelyet Nagy-Britannia, majd Ausztria és Olaszország követ a sorban. A fél éve még dobogós Oroszország az ötödik helyre csúszott vissza. Top küldőpiacaink közül az első negyedévben az Egyesült Királyság (+41,5%), az Egyesült Államok (+26,1%) és Olaszország (+15,8%) produkálta a legmagasabb növekedést, de a cseh (+11,2%), a szlovák (+12,6%) és a francia (+10,3%) vendégforgalom is két számjegyű emelkedést mutatott. Biztató fejlemény, hogy magasabb sebességbe kapcsolt az osztrák vendégforgalom (+7,1%) bővülése is.

A turisztikai ágazat és a nemzetgazdaság egészét érintően fontos tehát rögzíteni, hogy az orosz vendégszám – remélhetőleg átmeneti – csökkenését más küldő piacaink jelentős bővülése bőven ellensúlyozza. A vendégszám 9 százalékos növekedése végső soron minden létező paraméterben pozitív szaldót eredményez. (NGM)

Kapcsolódó cikkeink