Kilenc hónap alatt térhet magához a német gazdaság az ifo prognózisa szerint
A német gazdaság bruttó hazai terméke az idén 6,6 százalékkal csökken a müncheni ifo gazdaságkutató intézet 2020/2021-es prognózisának csütörtökön publikált felülvizsgált változata alapján, ami a legvalószínűbb forgatókönyv szerint mintegy kilenc hónapra teszi az üzletmenet normalizálódásához szükséges időt, majd 2021-ben már 10,2 százalékos GDP-növekedést jelez előre.
„A második negyedévi 12,4 százalékos GDP-csökkenés után a jövő év közepére állhat helyre az eredeti állapot. Ekkorra érheti el a javak és szolgáltatások termelése azt a szintet, ahol a koronavírus-járvány nélkül lennie kellene” – mondta Timo Wollmershaeuser, az ifo prognózis igazgatója. Mindez azon múlik, mennyi időre lesz szüksége a vállalatoknak üzletmenetük normalizálásához – tette hozzá.
A legkedvezőbb esetben a felmérésbe bevont vállalatok megítélése szerint ehhez legfeljebb öt hónapra lesz szükség. A GDP-csökkenés ebben az esetben 3,9 százalék lehet az idén, amit 7,4 százalékos növekedés követne jövőre. A legkedvezőtlenebb esetben viszont átlagosan 16 hónapot tartanak szükségesnek az üzletmenet normalizálódásához a gazdasági szereplők. Ez az idén 9,3 százalékos GDP-csökkenéssel, jövőre pedig 9,5 százalékos növekedéssel járna. A koronavírus-járvány által okozott kiesés helyreállítása így 2022-re húzódna át.
A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének májusi felmérése alapján a német gazdasági szereplők többsége átlagosan 8-9 hónapra teszi az üzletmenete normalizálódásához szükséges időt. A leghosszabb időre a légiközlekedésnek lesz szüksége, 16 hónapra, de az átlagnál lassúbb felépülésre számíthatnak az utazási irodák, a szállodaipar, a vendéglátóipar, a catering szolgáltatók, valamint az autóipari vállalatok is.
Mindhárom forgatókönyv a járványvédelmi intézkedések április végétől kezdődő fokozatos felszámolásából indul ki. A teljes korlátozások idején a gazdasági teljesítmény 17 százalékkal esett vissza Németországban az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) becslése szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Kassza nélküli okosüzletek Németországban: a lassú kezdet után gyors növekedés
Németországban későn indult el a kassza nélküli üzletek bevezetése, mégis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >