KIK: folytatódik az iskolatejprogram az állami fenntartásba vett iskolákban

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 09. 11:45

Az idén is folytatódik az iskolatejprogram az állami fenntartásba vett oktatási intézményekben – közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) szerdán az MTI-vel.

Mint felidézték, a Vidékfejlesztési Minisztérium iskolatejprogramról szóló rendelete 2012. december 27-én jelent meg, lehetővé téve a program 2013-as folytatását. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ azonnal megkezdte az erre vonatkozó szerződések felmérését az iskolákban, hogy be tudjon lépni a meglévő szerződésekbe az iskolatej folyamatos biztosítása érdekében.

Azokon a helyeken, ahol a szerződéseket nem az év végéig, hanem azon túlnyúlóan kötötték az önkormányzatok, zavartalan az iskolatej-ellátás. Ott, ahol a szerződés december 31-én lejárt, vagy az önkormányzat felmondta, lehetett fennakadás a szállításban, de ez semmiképpen nem jelenti a program leállását – hangsúlyozták.

A helyzet azonnali rendezése érdekében a KIK elnöke utasította a megyeközponti tankerületi igazgatókat, hogy kössék újra a szerződéseket az iskolákra vonatkozóan a tanév végéig. Így ahol a szállítók aláírják, előteljesítésben máris tudják szállítani az iskolatejet. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink