Kijátsszák az orosz kereskedők az európai zöldségek behozatali tilalmát

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 20. 13:20

A hasmenésjárvány miatt elrendelt orosz behozatali tilalom ellenére is van európai zöldség az orosz piacon – tudta meg szakmai forrásokból a Vedomosztyi című lap, amely erről hétfői kiadásában számolt be.

„Ahogyan várható is volt, az európai zöldségeket átcsomagolták és nem európaiként árulják” – írta a lap.

Az Azbuka Vkusza (Az íz ÁBC-je) elnevezésű, nagyon drága kiskereskedelmi lánc sajtószóvivője, Igor Jarosnyikov elmondta: a lánc szakértői a zöldségeket látványra is azonosítani tudják eredet szerint, és a piacokon, valamint az utcai bódékban, de néhány nagy láncnál is láttak átcsomagolt európai importot. „A kaliforniai paprika egyszerűen nem terem Törökországban” – mondta.

Az európai import szerepel számos nagykereskedelmi cég árlistáin, valamint több kiskereskedelmi lánc házhozszállítási kínálatában is. A Vedomosztyi érdeklődése nyomán a kiskereskedelmi láncok kijavították hibáikat: az Azbuka Vkusza boltjaiban a spárga peruivá lett, a cherry paradicsom törökké, az árak maradtak. A Szegymoj Kontyinent (Hetedik Kontinens) elnevezésű, szintén drága láncnál a házhozszállítási kínálatból az interneten eltávolították a zöldségek eredetét.

A cégek azzal érveltek, hogy mindez csak a számítógép hibája: „Nyilvánvaló, hogy európai zöldségeket nem lehet vásárolni, s aki mégis próbál rendelni, azt felhívja a nagykereskedő diszpécsere, és más megoldást ajánl. Mindez alighanem a számítógépes adatbázis működtetőjének a hibája, az nem változtatott idejében az adatokon, de már rajta vagyunk, hogy átírjuk a kínálatot” – mondta a Szegymoj Kontyinent sajtósa, Vlada Baranova.

A tilalom okozta orosz veszteségek a Vedomosztyi szerint igen csekélynek bizonyultak: az importálni szándékozott európai zöldség egy részét visszaküldték a termelőknek az egészségügyi előírásoknak nem megfelelőként, a gyorsan romló import egy részét leírták, a leírt tételeket kifizették a szállítónak, a tilalom bevezetésének napján pedig szétkapkodták a boltokban lévő készleteket a megijedt vevők – mondta el az egyik boltlánc illetékese. Egy nagykereskedő szerint azonban nem minden kiskereskedelmi lánc így járt el, s a szállítók nem is követelnek semmit, mert szeretnének visszatérni áruikkal a boltokba, amint a tilalmat visszavonják.

Az orosz Fogyasztóvédelmi Felügyelet (Roszpotrebnadzor) május 30-án tiltotta meg a burgonya kivételével az európai zöldségek importját néhány országból a hasmenésjárvány miatt, és egyben elrendelte az ilyenek kivonását a forgalomból, majd június 2-án kiterjesztette a tilalmat az EU minden tagállamára. A június 10-én tartott Oroszország-EU csúcs egyik fő témája ez volt, s abban maradtak a felek, hogy az EU minden egyes szállítmányt – közösen kidolgozandó – biztonsági okmányokkal lát el. A múlt hét végéig azonban a Roszprotrebnadzor nem kapott ilyen indítvány. Ezzel szemben Pia Hansen, az EU Bizottságának szóvivője közölte, hogy a fertőzés eredetét feltárták és megsemmisítették, a tilalmat fel kell oldani. Gennagyij Onyiskenko tiszti főorvos, a Fogyasztóvédelmi Felügyelet vezetője azonban ezt „érzelmi, abszolút nem logikus, talán némileg inkorrekt” kísérletnek minősítette – közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink