Kihirdették a Bonduelle rajzpályázatának győzteseit
Idén is nagy sikernek örvendett a Bonduelle óvodásokat és általános iskolásokat megszólító „A család kedvenc zöldségei” temájú rajzversenye, melynek díjátadó ünnepségére a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ dísztermében került sor.
Közel félezer pályamű érkezett be három hét alatt a Bonduelle rajzpályázatára a három résztvevő helyszínről: Nyírszőlősről, Békéscsabáról és Nagykőrösről.
Legaktívabbnak az alsó osztályosok bizonyultak, akik 278 alkotást küldtek be az otthoni zöldségfogyasztás és egészséges étkezés témájában. A művészekből és rajztanárokból álló zsűri a téma kreatív megközelítése és a vizuális kivitelezés részletei alapján hozta meg a döntését. Korcsoportonként 3 díjazottat választottak ki, emellett mindhárom városból elnyerhette valaki a „Rákóczi Feri kedvence” Különdíjat is. A jelentkezőket nemcsak a helyezések motiválták: a legjobb pályázatok egy teljes hétig megtekinthetők a Nagykőrösi Kulturális Központban, az első helyezettek pedig januárban óriásplakátokra is kikerülnek a három városban.
„A Bonduelle kiemelt célja, hogy világreferenciává váljon a zöldségfeldolgozás területén, és egészséges élelmiszereket tegyen a fogyasztók asztalára, így segítve azok jólétét. Környezetünk és vállalatunk fenntartható jövőjét a lokális kezdeményezésekkel szeretnénk biztosítani. A VeGego “kapcsolat a várossal” programunk 2014-ben indult el Magyarországon, nagy lelkesedéssel és óriási célokkal, melyben fantasztikus és hatalmas sikereket értünk el.” – mondta el Gautier Mulliez, a Bonduelle magyarországi operatív igazgatója.
A rajzpályázat is a városokkal történő kapcsolatok erősítését hivatott szolgálni; emellett pedig kiemelt célja volt, hogy a vitaminokban és rostban gazdag zöldségek fogyasztására ösztönözzék a legkisebbeket is, hiszen az egészségtudatos táplálkozás alapjait már gyermekkorban érdemes elsajátítani. Az októberben végzett reprezentatív Bonduelle-kutatás szerint drasztikusan kevés zöldséget fogyasztunk Magyarországon – a napi szintű fogyasztás mindössze a lakosság 30%-ára jellemző -, miközben a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szerint étkezésünk felét kellene kitennie a zöldségeknek és gyümölcsöknek.
Kapcsolódó cikkeink
A lakosság harmada keresi még, hogyan tudna egészségesebben étkezni, és csak minden negyedik magyar táplálkozik tudatosan
Az étkezés nemcsak testünk megfelelő működésének alapja, hanem kritikus szerepe…
Tovább olvasom >Gyengébben teljesítettek tavaly az A-márkák a holland szupermarketekben
2024-ben 9%-kal csökkent az A-márkás termékek értékesítése a holland szupermarketekben…
Tovább olvasom >A Z-generációnak fejlesztett készételeket a Bonduelle
A növényi alapú termékeiről ismert Bonduelle a Lunch Bowls márka…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >