Gyengébben teljesítettek tavaly az A-márkák a holland szupermarketekben
2024-ben 9%-kal csökkent az A-márkás termékek értékesítése a holland szupermarketekben az egy évvel korábbihoz képest.
Bár a júliusban bevezetett dohánytermék-értékesítési tilalom jelentős hatással volt az adatokra, még ennek kiszűrésével is gyenge maradt a nagy márkák, például a Heineken, Unox, Douwe Egberts és Calvé teljesítménye – írja az ESM a Circana jelentésére hivatkozva.
A kutatás szerint a márkák visszaesésének hátterében több tényező áll: a fogyasztók egyre inkább a friss élelmiszereket keresik, ahol az A-márkák kevésbé dominálnak, de a saját márkás termékek fokozott térnyerése és az árak emelkedése is csökkenti az ismert márkák versenyképességét.
Mint azt Irene Hendriksen, a Circana kiskereskedelmi igazgatója a NOS holland közszolgálati műsorszolgáltatónak elmondta:
– Az A-márkák relevanciája a holland szupermarketekben csökken. Míg 2005-ben még közel 25%-os részesedéssel bírtak, részarányuk mára 20% alá esett.
Az eladások visszaesésében közrejátszottak a gyártók és kereskedők közötti viták is. Több márka, például a Bonduelle, Senseo vagy Quaker huzamosabb ideig eltűnt a Jumbo és a Picnic polcairól, ami miatt a vásárlók más alternatívákra váltottak – és nem biztos, hogy visszatérnek.
Az A-márkák eladási toplistájának élén a Coca-Cola áll 447 millió euróval, 9%-os növekedéssel, amelyet főként a Cola Zero népszerűsége táplál. A neves üdítőmárkát a Hollandiában a Heinekennel szemben egyre nagyobb előnnyel bíró sörmárka, a Hertog Jan (+2%) és a Lay’s (-2%) követi, míg a Heineken, Unox vagy a Douwe Egberts jelentős visszaesést könyvelhettek el.
Kapcsolódó cikkeink
Világszerte 11%-kal csökkentette vízfelhasználását a Heineken
2018-hoz képest tavaly 11%-kal mérsékelte a Heineken vízfelhasználását globális szinten.…
Tovább olvasom >Kakaómentes csokoládéval újít a Kaufland
A német Kaufland kakaómentes csokoládéalternatívával készülő saját márkás újdonságokat vezet…
Tovább olvasom >Új saját márkás hús-termékcsaládot vezet be a Lidl az USA-ban
A Lidl US első alkalommal vezet be saját márkás frisshús-termékcsaládot…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Innovációk napján kerültek átadásra az „Inno d’Or – Év innovációja 2025” díjak
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által életre…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Üzlet, innováció, kapcsolatépítés: FRUIT LOGISTICA
Töretlen lendülettel és minden eddiginél pozitívabb visszajelzésekkel zárult a világ…
Tovább olvasom >