Kiemelt jelentőségű a hazai agrártermékek népszerűsítése
Az oltalom alatt álló elnevezések rendszere az a kiemelt eszköz a Közös Agrárpolitika (KAP) keretein belül, amellyel a bejegyzett földrajzi árujelzőt viselő agrártermékeket jogszerűen lehet védeni és népszerűsíteni – jelentette ki Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára a Termelői Közösségek Napján, csütörtökön.

(Fotó: Pixabay)
A helyettes államtitkár köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy a földrajzi árujelzők használatával lehetőség nyílik a hazai agrártermékek uniós és harmadik országos piacain történő megkülönböztetésére, védelmére és népszerűsítésére. Hozzátette: a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének nemrég történő elfogadása biztosítja, hogy 2023-2027 között több mint 5300 milliárd forint forrás áll rendelkezésre az agrárium számára. Ebben bővülő lehetőségekkel, markánsan megjelenik a termelői közösségek támogatása is.
Ebbe az irányba halad a szaktárca
Kijelentette, hogy az Agrárminisztérium célkitűzése, hogy az agrárgazdaság területén a termelői közösségek egyre több földrajzi árujelzős termékre nyújtsanak be oltalom iránti kérelmet, éljenek az oltalom nyújtotta lehetőségekkel és élvezzék azok előnyeit. Az Agrárminisztérium a Földrajzi Árujelzők Programja keretében aktív szakmai segítséget nyújt a termelői csoportosulásoknak termékleírásaik elkészítéséhez és kérelmeik benyújtásához. A Földrajzi Árujelzők Program eredményeként idén már 81-re emelkedett az uniós oltalom alatt álló földrajzi árujelzős magyar agrártermékek száma, legutóbb a „Derecske alma” és a „Nagykörűi ropogós cseresznye” részesült uniós elismerésben. További 11 agrártermék, közöttük a „Szabolcsi alma”, a „Lajta sajt” és a „Borzag pálinka” oltalmi eljárása folyamatban van és annak lezárásáig átmeneti nemzeti oltalmat élveznek.
Az Agrárminisztérium a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) program keretében 2010 óta pályázati rendszert működtet a HÍR védjegy használati jogának elnyerésére. A pályázaton hagyományos és tájjellegű termékekkel lehet részt venni. A HÍR védjegy bejegyzésének 20. jubileumi évében 13 pályázó 22 terméke nyerte el a HÍR védjegyhasználat jogát, velük együtt 211-re nőtt a HÍR védjegyes termékek száma.
A helyettes államtitkár arra emlékeztetett, hogy az Országgyűlés december 7-én elfogadta az agrártermékek eredetvédelméről szóló törvényjavaslatot, amely megfelelő jogszabályi környezetet teremt a termelői közösségek számára, hogy a földrajzi árujelzők oltalmából fakadó előnyöket jobban ki tudják használni.
Az eseményről és a díjazottakról készült fotók ezen a linken tekinthetők meg.
További információk elérhetők a www.gi.kormany.hu oldalon.
Kapcsolódó cikkeink
AM: új hitelkonstrukcióval támogatja a kormány legkisebb gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új hitelkonstrukcióval támogatja a kormány legkisebb gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A világ élvonalában a magyar vadgazdálkodás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >