Kiemelt figyelmet fordítunk a baromfiágazatra
Hazánkban jelenleg 550 árutermelő gazdaság termel tojást, amelyek 2022-ben mintegy 2,4 milliárd tojást állítottak elő – így foglalta össze a hazai baromfitartó gazdaságok adatait Nagy István agrárminiszter, pénteken, Budaörsön, a Tojás Világnapja alkalmából szervezett szakmai konferencián.

(Fotó: AM/Vermes Tibor)
A tárcavezető hangsúlyozta, napjainkban azzal kell szembesülnünk, hogy a ma élő ember nem fogadja el a nagyüzemi állattartást, amellyel kapcsolatban olyan álromantika uralkodott el, amit nagyon nehéz legyőzni. Tudományos kutatásokkal azonban bemutatható, hogy állatjóléttel magas komfortfokozat nyújtható. Hozzátette, éppen ezért a problémára összefogással, a tudomány, a tenyésztés és a takarmányozás oldaláról egységes választ kell adni, hiszen az embereket nem lehet megfosztani a legteljesebb értékű fehérjétől. Nagy István kiemelte, élelmiszerbiztonsági szempontból jelentős előrelépés, hogy a fogyasztók ma már a jól látható, magyar származásra utaló eredetmegjelölés alapján választhatják az itthon termelt árut. A rövid ellátási lánc ugyanis mindannyiunk érdeke, hiszen biztonságos és fenntartható ellátást eredményez.
A miniszter arra emlékeztetett, az agrárkormányzat az elmúlt időszakban folyamatosan támogatta az ágazat fejlődését és versenyképességének megőrzését
Éppen ezért a Vidékfejlesztési Program részeként a teljes baromfiágazat telephely-fejlesztési projektjei közül 596 számára nyújtottunk támogatást, több mint 189 milliárd forint értékben. Hozzátette, szintén a Vidékfejlesztési Programban kétféle állatjóléti támogatási programmal segítjük a szektor szereplőit az állatbetegségekkel szemben. A tárcavezető kiemelte, továbbra is fontos támogatási formája a tojáságazatnak az étkezési tojást termelő tyúkállományok állatjóléti támogatása, amely prioritásként szerepel a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Tervben. Hozzátette, az étkezési tojótyúkoknál és a tenyészbaromfi állományoknál toxinmentes takarmányozással érdemes a baromfiállományok jólétén javítani. Éppen ezért kapott összesen csaknem 600 baromfitartó 13 milliárd forint összegű támogatást – részletezte a miniszter.
Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2023-as támogatási időszakra még lehet kérelmeket benyújtani, bár a határidő nagyon közeli, október 15-e
Emellett lesznek beruházási, járványvédelmi, génmegőrzési, illetve állatjóléti támogatások. Ezeknek a céloknak az elérésére a KAP Stratégiai Tervből a mezőgazdasági üzemek fejlesztésére 1,26 milliárd euró, a járványvédelmi elemeket is támogató beruházásokra 20 millió euró áll majd rendelkezésre – tájékoztatott a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >