Kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a horgászok
A jogszabályi előírásoknak megfelelően a MOHOSZ átadta a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolóját az agrárminiszternek. Nagy István közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett jelentős társadalmi szerepvállalását is.

(Fotó: AM/Fekete István)
Az elsődleges célunk a természetes vizek halállományának fejlesztése, az ívóhelyek rehabilitációja, valamint az önfenntartó állományok megóvása – jelentette ki Nagy István agárminiszter hétfőn, a MOHOSZ 2022. évi közfeladat-ellátási beszámolójával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a MOHOSZ az Agrárminisztérium stratégiai partnere. A tavalyi év a történelmi aszály és a háborús infláció miatt is rendkívül nehéz volt az agrárium számára, s mindezek a hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el – tette hozzá.
Nem emelik a horgászjegyek árát
Nagy István az eseményen bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és a létszám stabilitása érdekében a MOHOSZ-szal egyetértésben nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését. Emellett a megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy támogatják a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újratelepítését is.
A MOHOSZ a halgazdálkodáshoz is hozzájárul
Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a MOHOSZ 2017. januárjától hasznosítja a horgászatra alkalmas állami tulajdonban lévő természetes vizeket, és 2019-től működik a horgászszövetség közfeladat-ellátó szervezetként. Mindez úgy valósult meg, hogy a kormányzat megteremtette a feladatellátás fedezetét. A feladatellátás forrásául a halgazdálkodás fő állami bevételét képező díjak, így az állami halász- és horgászjegy, illetve a fogási napló díja 2019-től közvetlenül a MOHOSZ bevételét képezi. Ez az összeg 2018-tól az idei évet is figyelembe véve 8 milliárd forintra rúg, amihez a beszámoló által tárgyalt 2022-es év csaknem 1,6 milliárd forinttal járult hozzá – fűzte hozzá a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Új lendületet kap a MAHOP Plusz megvalósítása
Az Agrárminisztérium a MAHOP Plusz-3.1.1-24-2024-00001 azonosítószámú, „A MAHOP Plusz megvalósítását…
Tovább olvasom >Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >AM: tovább fejlődnek a hazai élelmiszeripari vállalkozások
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a hazai, minőségi élelmiszert…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >