Kiemelkedően jó évjáratra számítanak a villányi bortermelők
Villányban már szinte teljesen befejeződtek a szüreti munkák, a betakarított termés minősége kiemelkedően jó – tájékoztatta a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára az MTI-t.
Nagy Gergely elmondta: a szüret a borvidék testes és karakteres vörösborait adó Cabernet Franc (330 hektár) és Sauvignon (437 hektár) betakarításával ér véget.
Már csak egy-két ültetvényen van kinn szőlő, ugyanis az idei kiemelkedően jó évjárat teljesen alkalmas késői szüretelésű borok (Hárslevelű, Olaszrizling) készítésére – tette hozzá.
A száraz, meleg őszi idő egyszerre kedvezett a korai és késői érésű szőlőfajtáknak is. Az augusztus elején, szeptember végén szüretelt Olaszrizling, Portugieser, valamint az illatos fehérborok és több tucat rosébor is már forgalomba került a borvidékről – ismertette a hegyközségi titkár.
A termés mennyiségét az eddig feldolgozott jelentések alapján Nagy Gergely úgy becsülte, hogy az a villányi átlag felső értékéhez, hektáronkénti 75 mázsához fog közelíteni.
Az arra vonatkozó pontos adatok december közepétől lesznek elérhetőek – jegyezte meg.
A szakember kitért arra is, hogy az ültetvényeken a szüret után kezdődnek az őszi talajmunkák és a nagyobb borászatok már november végétől, december elejétől metszik a szőlőt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Sikeres volt a Colruyt Group első szürete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: nagyrészt száraz, nyáriasan meleg, napos idő segíti a szüretet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkezdődött a szüret a Dél-Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
