Kiemelkedő sikerrel zárult a Budapesten megrendezett CCMAS 42. ülése
Június 13-16. között tartotta 42. szakmai ülését Budapesten a FAO/WHO Codex Alimentarius Analitikai és Mintavételi Módszerek Szakbizottsága (CCMAS). A szakmai találkozón az eddig kidolgozott munkaanyagok döntő részét lezárták, majd újabb területek feldolgozását jelölték ki feladatként. A szakbizottság elnöki feladatait 2018 óta dr. Nagy Attila, a Nébih Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratóriumának (ÉLI) igazgatója látja el.

(Fotó: Nébih)
A koronavírus világjárvány miatt négy év után találkozhattak ismét személyesen a szakbizottság tagjai. A budapesti megbeszéléseken közel 50 ország, 10 nemzetközi szervezet több mint 150 szakértője vett részt – köztük hét delegált a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által finanszírozott projekt keretében, ugyanis a NAÜ az élelmezésbiztonság előmozdításáért a vizsgálati módszerek fejlesztését és terjesztését is fontos feladatának tekinti. Dr. Nagy Attila (Nébih ÉLI) elnök munkáját alelnökként az Állatorvostudományi Egyetem Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézetének munkatársa, dr. Farkas Zsuzsa segítette. A plenáris ülésszakaszt dr. Nobilis Márton Élelmiszeriparért és Kereskedelempolitikáért Felelős Államtitkár és Nabil Gangi, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Irodájának képviselője személyesen nyitották meg. Az ülést élőben sugározták, így a WHO regionális irodavezetőségének, valamint a Codex Alimentarius Főbizottság elnökének is lehetősége nyílt arra, hogy eredményes munkát kívánjon a szakbizottság tagjainak.
Az egyhetes konferencia alatt a bizottság tagjai többéves kidolgozás során elkészült szakmai anyagokat vitattak meg
Szinte kivétel nélkül minden munkadokumentumot jóváhagytak a június 20-án virtuálisan megrendezett jelentés elfogadáson. Ennek köszönhetően a Főbizottság őszi ülését követően elfogadhatják a mérési bizonytalanságról szóló útmutatót, a mintavételi szabályokat összefoglaló dokumentumot, a jelenleg használt módszergyűjteményben frissíthetik a feldolgozott gyümölcsök és zöldségek, illetve a zsírok-olajok területén használt szabványokat és mérési módszereket. A sikeres konferenciát követően a szakbizottság új témákat határozott meg, amelyek feldolgozásával a testület tagjai az év során elektronikus munkacsoportokban foglalkoznak majd, végül pedig az eredményeket 2024 májusában egy szakmai ülésen fogják bemutatni.
A delegáltak döntésének értelmében a bizottság a jövőben – többek között – az alábbi területeken folytatja munkáját
• gyümölcslevek, halak, halászati termékek módszereinek áttekintése
• nitrit és nitrát teljesítménykritériumok meghatározása
• a mintavételt segítő applikáció fejlesztése
• az allergének esetén a megfelelő analitikai módszerek kiválasztásának elősegítése
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy…
Tovább olvasom >Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >Zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátozásokat
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >