Kiemelkedő minőségű sertéshús termékek a boltok polcain
Stratégiai partnerével, a Bonafarm Csoport sertéságazatával közös, többéves fejlesztőmunka eredményeként kiemelkedő minőségűek és biztonságos forrásból származnak a mohácsi vágóhídról kikerülő sertéshúsok, hangsúlyozza a Bonafarm Csoport március 19-ei sajtóközleménye. A két fél kooperációjának köszönhetően már azok a fogyasztók is megtalálják számításukat a nagyobb áruházak hűtőiben, akik kiemelten odafigyelnek arra, hogy GMO- és antibiotikum-mentes hústerméket vásároljanak. A termékek könnyebb azonosíthatóságát a boltok hűtőpolcain egy könnyen értelmezhető ikonrendszer segíti.
– Magyarországon és az Európai Unióban rendkívül szigorú követelményeknek kell megfelelnie a GMO-mentes termékeket előállítóknak, így büszkék vagyunk rá, hogy ezt prémium hústermékeink előállítása során a teljes termékláncunkban meg tudjuk valósítani. Továbbá a termékválaszték elemeinek alapanyagát olyan sertések húsa adja, melyeket saját telephelyeinken gondosan, magas állatjóléti körülmények között nevelünk, takarmányuk pedig nem tartalmaz a humánegészségügyben kritikus antibiotikumokat – tette hozzá Krzyzewsky Nóra, a Bonafarm Csoport minőségirányítási igazgatója. //
Kapcsolódó cikkeink
Több mint negyedével csökkent a hazai vágósertés termelői ára egy év alatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (3. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amikor a megszámlálhatatlan megszámlálhatóvá válik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


