Kiemeli legszínvonalasabb üzleteit a Reál

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 19. 14:35

A tavalyi év az élelmiszer-kereskedők számára is komoly kihívásokat tartogatott.

– A Reál-csoport mégis meg tudta őrizni vásárlóit, és a forgalma nem csökkent – mondta Kujbus Tibor, a Reál Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. – Ebben minden bizonnyal szerepet játszik, hogy tavaly az üzletek működési hatékonyságának növelését célzó boltmenedzseri rendszert vezettünk be, illetve számos egyéb, sikeres értékesítés-ösztönző programot valósítottunk meg.

Több nagy alapterületű üzletet is nyitottak, míg számos meglévőt felújítottak – többek között Békéscsabán és Gyulán –, emellett a legmodernebb technikai eszközökkel szereltek fel. A felújítási program idén tovább folytatódik.

Az üzletek műszaki fejlesztése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a működési hatékonyság javítására, ezért egy átfogó képzési program kialakítása van jelenleg is folyamatban dolgozóik részére. Elindítottak egy olyan programot is, amelynek keretében a legszínvonalasabb üzleteiket kiemelik és továbbfejlesztik, Reál Prémium néven megkülönböztetve. Ezek mind színvonalukban, mind megjelenésükben egy magasabb minőséget képviselő, a legmodernebb vásárlói elvárásoknak megfelelő üzletlánc első tagjai.

Tovább folytatták általános iskolákat támogató programjukat, amelynek keretében országszerte mintegy 1900 osztály kirándulását támogatták 15 millió Ft értékben.

Az élelmiszerüzletek mellett a Reál a tavalyi évben megtette az első lépéseket egy drogéria-üzletlánc létrehozására is, amely a tervek szerint idén kezdi meg működését. n

Kujbus Tibor

ügyvezető igazgató

Reál Hungária

Kapcsolódó cikkeink