Kié a jövő?

A hazai gasztronómia helyzetét híven tükrözte az Étrend egyesület utolsó két vezetőjének sztorija, ám annak folytatása még inkább. A két volt újító – de facto – elnök elképzelései megbuktak néhányak sikeres önérdek-érvényesítésen. A februárban lemondott Mózes Péter néhány hónapja már felhívta a figyelmet azokra a problémákra, amelyek válságot okozhatnak az egyesület működésében: előnytelen, de felbonthatatlan szerződések, a szponzorok elijesztése, a volt vezetés tagjainak egymásra mutogatása. Mára ezek a problémák az Étrend működését kezdték komolyan veszélyeztetni. Ám egy a korábban a vezetéssel szemben „passzív ellenállást” folytató csoport, érzékelve a fejlődés zálogát Mózes Péterben látó szponzorok visszalépését az egyesület támogatásától, újra a lemondott elnököt próbálja visszacsalogatni a szervezet élére.
Mózes úr kérdésünkre elmondta, hogy semmilyen módon nem kíván visszatérni; mára meggyőződésévé vált, hogy a reformoknak nincs még itt az ideje. A vendéglátásban viszonylag szűk kör juttatja érvényre érdekeit, a szakma meghatározó képviselői pedig – szövetségek, corporate séfek, médiához vagy politikához közeli kollégák – néhány magányos farkastól eltekintve nem érdekeltek a fejlődésben. A szakácsok nem motiváltak, „másodrangúnak” számítanak az éttermekben, szállodákban, és jó teljesítményüket kevés helyen ismerik el anyagilag. Az elitversenyek egy szűk réteg igényeinek kielégítéséről szólnak.
Az oktatás valódi megreformálása nagyon sokára hozhat csak eredményt, ezért az egész szakmát átfogó, hatékony erőfeszítéseket ezen a területen senki nem tesz. Az egyetlen, belátható időn belül érzékelhető változást ígérő lehetőség az lenne, ha minél több fiatal szakács jutna ki külföldre tanulni, de az eredmény itt sem magától értetődő: a kint gyakorlati tapasztalatot szerzett, sikeréhes fiataloknak haza is kell jönniük! – véli Mózes Péter.