Kiderült, a Coca-Cola vagy a Pepsi teljesít-e jobban
A Coca-Cola és a Pepsi hosszú ideje folyó rivalizációja folytatódik, és mindkét vállalat meglepően eredményes harmadik negyedévet tudhat maga mögött, túlteljesítve ezzel a piaci várakozásokat. Annak ellenére, hogy mindkét vállalat részvényei megzuhantak kissé idén, a Coca-Cola és a Pepsi is pozitív eredményeket ért el.

Vezet Coca-Cola
A Coca-Cola jelenleg 242 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkezik, ami mintegy 20 milliárd dollárral meghaladja a Pepsiét – állítja a CNBC.
Mindkét vállalat felülmúlta a Wall Street elemzőinek harmadik negyedéves eredményekre vonatkozó becsléseit, és javította egész éves előrejelzéseit. Azonban érdemes megjegyezni, hogy csak a Coca-Cola tudott volumennövekedésről beszámolni.
Az ár- és árfolyamhatásokat kiszűrő mérőszám az utóbbi időben egyre fontosabbá vált a befektetők körében, mivel az élelmiszer- és italgyártó vállalatok igyekeznek elkerülni az áremeléseket.
A Coca-Cola harmadik negyedévi teljes forgalma 2 százalékkal növekedett, míg a Pepsi stagnáló italforgalmat és 1,5 százalékos csökkenést jelentett be.
Az Észak-Amerika piacot tekintve még markánsabb különbségek mutatkoznak a két vállalat között. A Coca-Cola stagnáló italvolumenről számolt be, míg a Pepsi észak-amerikai italüzletágában 6 százalékos volumencsökkenést regisztrált.
A Coca-Cola emelte az egész évre vonatkozó felső és alsó eredménykilátásait, míg a Pepsi csak az egész évre vonatkozó előrejelzését emelte meg. A verseny tehát továbbra is éles marad a két italóriás között.
Kapcsolódó cikkeink
Vezetőváltás a Coca-Colánál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tejipari kapacitásbővítést tervez a Coca-Cola az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így támogatja a közösségeket a Coca-Cola és a Budapest Bike Maffia a márka karácsonyi kampánya során
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
