Kibővítették a közösségi marketing alapba fizetők körét

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 09. 11:13

Kibővítették a közösségi marketing alapba fizetők körét a tej termékpályán; a továbbiakban így fizetniük kell az ágazati marketing hozzájárulást azoknak a feldolgozóknak, valamint kis- és nagykereskedőknek is, akik eddig nem voltak tagjai a szakmaközi szervezetnek.

tej_uj
Erről Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója beszélt az MTI-nek. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ugyanis jogosnak ítélte meg a szakmaközi szervezet azon kérését, hogy az ágazati közösségi marketing alaphoz ne csak a szakmaközi szervezet tagjai, hanem az ágazatnak a szakmai szervezeten kívül tevékenykedő feldolgozó és kereskedő szereplői is járuljanak hozzá anyagilag. Az erről szóló miniszteri rendelet a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben.

Az ügyvezető igazgató úgy vélte: a közösségi marketing alapot várhatóan meg lehet majd háromszorozni az idén. Így a tavalyi 40 millió helyett több, mint 100 millió forint folyhat be az idén a tejágazat közösségi marketinget finanszírozó alapjába.

Hozzátette: azoknak a feldolgozóknak, kiskereskedőknek, valamint az ágazatban tevékenykedő nagykereskedőknek kell fizetniük árbevételük fél ezrelékét évente, akik nem tagjai az ágazati szakmaközi szervezetnek. Az a befizető, akinek a tej- és tejtermék forgalmazásából származó, tárgyévet megelőző naptári évben keletkezett nettó árbevétele az 50 millió forintot nem haladja meg, mentesül a piacszervezési hozzájárulás befizetési kötelezettség alól.

Megjegyezte: az ágazatban tevékenykedő nagykereskedők száma a Tej Terméktanács előtt nem ismert, mivel sokan foglalkoznak tejbehozatallal Magyarországon. Őket a Tej Terméktanács fokozottan figyeli majd, mivel egy kamionnyi tej értéke általában 30 millió forint körül mozog. A szakmaközi szervezet pedig szeretné, ha az ágazati gazdaság egyre jobban fehéredne – mondta Harcz Zoltán. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink