K&H: többen tartanak külföldre nyaralni, mint tavaly
Az idei nyaralás szempontjából a járvány már kevésbé jelent akadály, sokkal inkább a pénzügyi lehetőségeken múlik a tervezés; külföldi nyaralással ugyan nagyobb arányban számolnak a megkérdezettek, mint tavaly, de a legalább 5 napos belföldi utat tervezők aránya nem változott egy év alatt, és a többség ennél rövidebb vakációval számol – derül ki a K&H Bank felméréséből.
A bank vasárnap az MTI-vel azt is közölte, hogy a felmérés alapján a középkorúak negyede számol külföldi nyaralással; a 30-59 évesek 42 százaléka szerint belefér a büdzsébe egy több mint 5 napos pihenés belföldön, és 26 százalék a külföldi utazást sem tartja kizártnak. Ugyanakkor a többség nem számol hosszabb nyaralással, 58 százalékuk a pénzhiány miatt mond le az utazásról.
A legalább 5 napos belföldi nyaralást tervezők aránya lényegében megegyezik a tavalyival, a 26 százalékos külföldi nyaralást is fontolgató arány 10 százalékpontos növekmény a tavalyihoz képest.
A kutatás szerint ugyanakkor a többség nem látja reálisnak a több mint 5 napos nyaralást. 58 százalék kénytelen nemet mondani a belföldre, a megkérdezettek háromnegyedénél a külföldi út nem kerülhet napirendre pénzhiány miatt – részletezték a közleményben. Az is kiderült a felmérésből, hogy a válaszadók 32 százaléka azért mond nemet a nyaralásra, mert az arra szánt megtakarítását másra költené.
Az idén viszonylag sokan, a megkérdezettek 24 százaléka azt mondta, nem biztos, hogy egyáltalán lesz ideje egy hosszabb utazásra – ismertették a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: folytatódik a rekordsorozat, 64 százalékkal többször fizettek okoseszközzel
Októberben közel 5 millió alkalommal fizettek az okoseszközeikkel a K&H-sok,…
Tovább olvasom >K&H: aratnak az okoseszközös fizetések
Továbbra is nagyon lendületes növekedést mutatnak az okoseszközös fizetések a…
Tovább olvasom >A gyakori megfázás akár a kiégés jele is lehet
Az év végi rohanásban könnyen elkerülheti a figyelmünket, ha a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Japán vagy dekadens?
Talán mindkettő. De dizájner banánt sorszámozott termékként – ilyet csak…
Tovább olvasom >Születésnapomra! – A nap videója
A hazai McDonald’s 35. születésnapi montázsfilmjét a mindenkori vendégek és…
Tovább olvasom >