K&H: Már ezen is spórolni kényszerülnek a kkv-k
Kevesebb új munkavállalóval tervezik a következő évet a vállalkozások: felére esett vissza a munkaerőfelvételt tervezők aránya, miközben létszámleépítésben utoljára 10 évvel ezelőtt gondolkoztak ilyen sokan. A K&H kkv-k körében végzett kutatásának eredményeiből az is kiderül, hogy béremelésre a vállalkozások kétharmada készül, a cafeteria juttatásokat viszont erősen visszafogják.

SZÉP Kártyában pl. 18 százalékuk gondolkodik
A KSH legfrissebb adatai szerint elindult felfelé a munkanélküliségi ráta: a 2022. június-augusztusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer fő volt és a munkanélküliségi ráta a május-júniusi 3,3 százalékról 3,4 százalékra nőtt. A mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményei szerint pedig még tovább nőhet a munkanélküliek száma.
„Habár a vállalkozások többsége (70%) azonos dolgozói létszámmal tervez az előttünk álló egy évben, a munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya a felére csökkent (16%), az elbocsátást tervezők aránya pedig duplájára (11%) nőtt az előző negyedévhez képest. Ilyen sokan legutóbb 10 évvel ezelőtt, 2012 év végén gondolkoztak létszámleépítésben. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy a cégek ilyen formában is igyekeznek megállítani a költségnövekedést”
– mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
A visszafogott tervek a fizetéseknél és egyéb juttatásoknál is megfigyelhetők. Az elmúlt egy évben hullámzó volt a fizetésemelési szándék. Jelenleg a cégek kétharmada (66%) tervez fizetésemelést, ami elmarad az előző negyedévekre jellemző 80 százalék körüli értéktől, de még mindig magasabb a koronavírus megjelenésének első évében mért 40-50 százalék körüli aránytól. A béremelés mértékét tekintve átlagosan 9 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak a kkv dolgozók a következő 12 hónapban.
A cafeteria juttatások tervezésénél viszont jelentősebb visszaesés figyelhető meg. Az előző negyedévhez képest 60 százalékról 40 százalékra csökkent a béren kívüli juttatást tervező cégek aránya, így megszakadt az elmúlt egy évre jellemző növekvő trend. A visszaesést követően már nincs markáns különbség a különböző juttatási formák között: közlekedési költségtérítésben a cégek 20 százaléka, 13. havi fizetésben, jutalomban vagy prémiumban 19 százalék, SZÉP Kártyában pedig 18 százalékuk gondolkodik.
„Közeledve az év végéhez a cégek már elkezdik tervezni a következő évi költségeket, többek között a béren kívüli juttatások keretét is. A jelenlegi gazdasági helyzetben feltehetően jóval óvatosabbak a vállalkozások, de remélhetőleg a mostani visszaesés csak átmeneti és a jövőben újra tartósan legalább 50 százalék felett lehet a cafeteriát tervező cégek aránya”
– mondta el a szakértő.
Kapcsolódó cikkeink
Átlagosan évi félmillió forintot lehetne spórolni a családi házaknál a K&H rezsikalkulátora szerint
Néhány kattintással fény derülhet egy ingatlan energiaigényére, üzemeltetési költségeire, sőt,…
Tovább olvasom >Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >A világ legfenntarthatóbb bankjai között a K&H anyabankja
Harmadik éve kapott „A” minősítést a CDP-től a K&H belga…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >