K&H: kulcskérdéssé vált az információbiztonsági „higiénia”
A csalók egyre több fronton – akár telefonon, akár az elektronikus térben – igyekeznek becsapni az embereket. Az átverések egyre kifinomultabbak, nehezen felismerhetőek, ezért az eddiginél is óvatosabbnak kell lennie mindenkinek, köztük a bankoló gyerekeknek is – derül ki a K&H összeállításából. Nagy Ádám, a pénzintézet információbiztonsági vezetője szerint a fiataloknál fellelhető okoseszközök térnyerése miatt kulcskérdés a szülőknek a megfelelő biztonsági „higiénia” megteremtése.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén és a jövőben is az adathalászat marad a kiberbűnözők egyik legkedveltebb módszere, ráadásul egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják meg becsapni a bankok ügyfeleit. A bűnözők az új információtechnológiai eszközöknek köszönhetően már tökéletes magyarsággal megírt hamis üzeneteket is küldeni, amikkel könnyebben rávehetik a gyanútlan felhasználókat, hogy adják ki az adataikat. Az adathalászat ráadásul gyakran zsarolással párosulhat, ennek keretében pénzt követelhetnek a csalók az érintettektől, akik lehetnek gyerekek, fiatalok, felnőttek, tulajdonképpen bárki.
Magyarul támadnak
“A gépi tanulással működő rendszerek már képesek bárkinek a beszédét utánozni, választékosan tudnak kommunikálni. Ez rendkívüli módon megnöveli a kockázatokat. A mai adathalászlevelekben ritkábban vannak súlyos helyesírási hibák, értelmetlen mondatok, így könnyebben be lehet dőlni azoknak” – mondta Nagy Ádám, a K&H információbiztonságért felelős vezetője. A módszerek kifinomultabbak, ezért körültekintőnek kell lenni, fokozott óvatossággal elkerülhető a baj. “Mivel bárki célpont lehet és egyre több fiatal lép be a bankolás világába elektronikus úton, fontos, hogy tudatosítsuk bennük, hogyan lehet védekezni”
– tette hozzá a szakember.
„A bankok, pénzintézetek sosem kérnek érzékeny adatokat, jelszavakat az ügyfelektől. Nem küldenek linket, arra ösztönözve az bankolókat, hogy kattintsanak rá. Nagyon fontos, hogy ne a böngészőből menjenek fel az internetes banki felületekre, hanem mindig írják be a pénzintézet konkrét webes címét. Ez azért fontos, mert egyre több olyan csalás történt az utóbbi időben az online térben, amelyre korábban nem volt példa. A rosszindulatú támadók például internetes hirdetésekben teszik közzé a saját honlapjukat, amely nagyon hasonlít egy-egy pénzintézet oldalára. Majd az odalátogatók adatai és pénze is veszélybe kerülhet”
– mondott konkrét példát Nagy Ádám.
Meg kell teremteni az információbiztonsági „higiéniát”
Ma már egyre gyorsabban terjednek az elektronikus, ezen belül az okostelefonos megoldások, miközben fokozatosan visszaszorul a készpénzhasználat. “Éppen ezért minden korosztályban, tehát még a gyerekeknél is figyelni kell az információbiztonsági „higiéniára”. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy gondoskodni kell a számítógépeink, okoseszközeink védelméről. Például ismeretlen forrásból ne töltsünk le programokat, alkalmazásokat, mert vannak ezek között olyanok, amelyek akár képesek átvenni az irányítást az okostelefon felett, így gyakorlatilag zöld utat kapnak a mobilbankba is. Az alkalmazásokat mindig hiteles forrásból telepítsük” – mondta a K&H információbiztonságért felelős szakembere.
Nagy Ádám szerint érdemes mindenkinek használnia vírusirtót vagy komplett internetbiztonsági alkalmazásokat. A különböző elektronikai eszközöket, notebookokat, okostelefonokat pedig tanácsos ismert, neves gyártóktól beszerezni. Érdemes továbbá rendszeresen frissíteni a programokat, emellett figyelni és megfogadni a bankok biztonsági tanácsait.
Ezeket a javaslatokat, felhívásokat a pénzintézetek, így a K&H is a lehető legtöbb fórumon igyekszik eljuttatni a fiatalokhoz. További kézzelfogható segítséget nyújthat a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője és tananyaga. A diákoknak megrendezett versenyben a résztvevők játékos formában sajátíthatják el, hogyan kell tudatosan kezelni a pénzügyeket, emellett izgalmas feladatokon keresztül mérhetik össze a tudásukat más iskolásokkal. Ugyan az idei versenynek már a középdöntői zajlanak, de a honlapon található ismeretanyag és a vigyazz#KáPé applikáció az év minden napján segíti a fiatalokat a mindennapi pénzügyek megismerésében.
Kapcsolódó cikkeink
Folytatódik az okoseszközös fizetések diadalmenete
Folytatódik az okoseszközös fizetések diadalmenete a K&H-nál. A tranzakciók száma…
Tovább olvasom >Az inflációs nyomás továbbra is velünk marad
Az inflációs nyomás továbbra sem ereszti a cégeket. Habár az…
Tovább olvasom >Az alfa-generáció is nyit már bankszámlát
Fontos mérföldkövet jelent a fiatalok pénzügyi ismereteinek elmélyítésében a bankszámlanyitás.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >