K&H: ezért folytatódik az élelmiszerek drágulása
A Világbank áprilisi jelentése számottevő élelmiszer-áremelkedést jelez előre erre az évre. A K&H szakértője szerint ennek a fő oka elsősorban az energiaárak emelkedése és a fenntarthatósági célkitűzésekkel járó többletköltségek, nem az ukrajnai konfliktus. Ez utóbbi főként a gabonakészletek kiesése miatt jelent majd gondot, de a hatása jövőre lesz érzékelhető. A magyar gazdák számára ez új piacokra való belépést jelenthet igen jó árszinten, ezért már az idei termelés fokozásával felkészülhetnek a globálisan várhatóan kieső termésmennyiség pótlására.
A Világbank áprilisi jelentése idén 22,9 százalékos élelmiszerár-emelkedést jelez előre globálisan. Ilyen mértékű drágulást több mint egy évtizede nem láttunk. A Világbank arra alapozza a becslést, hogy márciusban 83,9 százalékkal nőttek az élelmiszerárak 2020 azonos hónapjához képest. Utoljára 2006 júniusában volt ezt meghaladó, 96 százalékos emelkedés. „Az élelmiszerek ilyen nagymértékű drágulása főként annak tudható be, hogy folyamatosan emelkednek az energiaárak és a fenntarthatósági törekvések teljesítése is jelentős többletköltséget ró a vállalatokra” – magyarázta az okokat Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője. „Élelmiszerhiánytól nem kell tartani, idén ugyanis globálisan jelentős tartalékok állnak rendelkezésre, azonban nem feltétlenül ott, ahol valóban szükség lesz rájuk, ezért a szállítási költségek tovább fokozhatják a drágulást” – tette hozzá a szakértő.
A jövő év viszont már más kérdés. Ha a háborús övezetekben idén ellehetetlenülnek a mezőgazdasági munkák, az a két nagy gabonatermelő ország kiesése miatt világszinten komoly problémát jelenthet. A mostani termelési szezonból ezért a lehető legtöbbet kell kihozni a várhatóan kieső termésmennyiségek pótlására. Ez a hazai termelők számára is lehetőséget jelenthet, amennyiben növelni tudják hektáronkénti hozamukat legalább az európai átlag szintjére és ezzel a többlettel ki tudnak lépni a világpiacra.
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Tetra Pak bejelentette, hogy Alex Henriksen lesz a kelet-európai régió ügyvezető igazgatója
A Tetra Pak, a világ egyik vezető élelmiszerfeldolgozással és csomagolással…
Tovább olvasom >A hulladék körforgásáról fejlesztett új oktatási modulokat a Coca-Cola Magyarország
A körforgásos gazdaság alapjairól, és a víz, valamint az energia körforgásáról szóló, online tananyag…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >