K&H: árbevétel- és profitnövekedést várnak a kkv-k
Átlagosan 6,9 százalékos árbevétel- és 4,6 százalékos profitnövekedést várnak a kis- és középvállalkozások (kkv) a következő egy évben – ez derül ki a K&H kkv-bizalmi index legfrissebb adataiból.
A cégek árbevétel-növekedésre vonatkozó várakozása nagymértékben felülmúlja az előző negyedévi 5,6 százalékos várakozást. Ugyan a vállalkozások 53 százaléka továbbra is 0-6 százalék közötti bevétel-növekedéssel tervez, de az ennél is magasabb, 6 százalék feletti bővülést valószínűsítő cégek aránya egy éve trendszerűen nő. Jelenleg a cégek több mint harmada vár ilyen magas árbevételt, miközben a jelenleginél alacsonyabb bevétellel a kkv-k mindössze 6 százaléka számol – ismertette az eredményeket a közleményben Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A különböző méretű cégek bevételvárakozása két csoportra szakadt: míg a mikro- és kisvállalkozások átlagosan 6,8 százalékos bővülést terveznek, addig a középvállalkozásoknál ez az arány 8,3 százalék, ami jelentős, 3,4 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest.
A kutatás szerint ágazati szinten a kereskedelmi szektor számít a legmagasabb, 7,3 százalékos árbevétel-növekedésre, aminek hátterében feltehetően az élénkülő belföldi kereslet, valamint a tavasszal megszüntetett vasárnapi boltzár áll. Az ipari cégek esetében csökkent egyedül a várt bevétel nagysága 7,9 százalékról 7,1 százalékra, félévkor még ezek voltak a legoptimistábbak.
A magyar vállalkozások eredményüket tekintve is optimistábbak lettek: 3,6 százalékról 4,6 százalékra ugrott a várt profit mértéke. A kisvállalkozások átlagosan 4,4 százalékos, a középvállalkozások 4,5 százalékos, míg a mikrovállalkozások 4,7 százalékos eredménynövekedéssel számolnak.
A szektorok közül a szolgáltató cégek terveznek a legmagasabb, 5 százalékos profitbővüléssel, míg a félévkor legoptimistább ipari cégek várakozása a nyereség esetében is csökkent, szám szerint 4,6 százalékról 3,7 százalékra.
A K&H és a GfK Magyarország 2004 óta készíti a negyedéves kkv-bizalmi index kutatást, 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A legutóbbi felmérés augusztus 26. és szeptember 8. között történt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások…
Tovább olvasom >700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hősök és árulók ‒ a visszaélésbejelentési rendszer első éve
Az egész Európai Unióban, így nálunk is legalább egy éve,…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >