K&H: A szakemberhiány és az árfolyamingadozás akadályozza leginkább a kkv-k működését
Egyre nagyobb problémát okoz az árfolyamváltozás a hazai vállalkozásoknak – derül ki a K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményéből. A szakemberhiány után a gyengülő forint akadályozza leginkább a cégeket, de az alapanyaghiány és a költségek növekedése is komoly kihívás elé állítja őket.

Nehéz megfelelő szakembert találni
Egyre nagyobb gondot okoz az árfolyamváltozás a cégeknek. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint ugyanis a szakemberhiány után ez okozza a legnagyobb problémát a vállalkozásoknak.
„Már minden harmadik (33%) kkv mondja azt, hogy a cége üzleti tevékenységét akadályozza a folyamatos árfolyamingadozás és az abból fakadó bizonytalanság. Ez jelentős változás az előző negyedévhez (24%) és az egy évvel ezelőtti értékhez képest is (25%). Az infláció és az orosz-ukrán konfliktus következtében a májusi felmérés óta látványosan gyengült a forint az euróhoz képest, így az is elképzelhető, hogy jelenleg már nem is a szakemberhiány, hanem az árfolyamingadozás hátráltatja leginkább a hazai kkv-kat”
– részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
A szakemberhiány az első, de a többi kihívás is egyre komolyabb
Az árfolyamingadozást továbbra is a szakemberhiány okozta problémák előzik meg.
„A megfelelő munkaerő megtalálása egyre nehezebb. A cégek 41 százaléka nyilatkozott arról, hogy az elmúlt félévben a szakemberhiány jelentette számára a fő kihívást, míg az előző negyedévben ez az arány 33 százalék volt. Ezzel közelítünk a vírus előtti időszakhoz, hiszen legutóbb több mint két évvel ezelőtt volt 40 százalék fölött ez az arány”
– mondta el a szakember. Az anyaghiány okozta problémák (26%), az alapvető működési költségek növekedése (20%) és az infláció (19%) ennél ugyan kevésbé meghatározóak, de a cégek jelentős részének nehezítik a működését.
A koronavírus már nem jelent problémát a cégeknek?
A koronavírus megjelenése óta, negyedévről negyedévre a cégek 9-14 százaléka nyilatkozott arról, hogy a járvány akadályozta az üzleti tevékenységet. Ez az arány mostanra jelentősen, 2 százalékra csökkent, így elmondható, hogy a vállalkozások elsöprő többségének már nem jelent problémát.
Kapcsolódó cikkeink
Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >A világ legfenntarthatóbb bankjai között a K&H anyabankja
Harmadik éve kapott „A” minősítést a CDP-től a K&H belga…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >K&H: megjelentek a tiktokos csalók
Az adathalászok nem kérnek személyit az áldozataiktól – bárkit célba…
Tovább olvasom >Több százmilliót vesztettek az eltűnt csomagok miatt az európai webáruházaknak
Az európai online kereskedők több mint félmilliárd eurós bevételtől estek…
Tovább olvasom >