K&H: A refinanszírozott hitelek hajtják a gazdaságot

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 18. 09:58

Az erősen változó gazdasági környezetben komoly szerepe van az államilag támogatott, kedvezményes kamatozású vállalati hiteleknek a cégek finanszírozásában. A K&H ebben aktívan részt vesz, így az elmúlt évben a kkv szektorban és a Kárenyhítő Hitel esetében is a legnagyobb mértékben folyósított refinanszírozott hitelt. Mindezért az EXIM Magyarország, az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége, két díjjal is elismerte tevékenységét. 

Az EXIM Kárenyhítő Hitel sikeres termék

„Az Év Kkv Finanszírozója 2021” és „A Legtöbb Kárenyhítő Hitelt Folyósító Bank 2021” EXIM-díjakat is átvehette tegnap a K&H. A díjakat az EXIM Magyarország, az Eximbank Zrt. és a MEHIB  Zrt. integrált keretek között működő intézménypárosa ítélte oda az alapján, hogy tavaly a vállalkozások számára a K&H nyújtott a legnagyobb értékben Kárenyhítő Hitelt, illetve a kkv szektorban refinanszírozott hitelt. 

„Magyarország egyik vezető bankjaként az elmúlt évben is arra törekedtünk, hogy stabil, kiszámítható és meghatározó szereplője legyünk a gazdaságnak, hozzájáruljunk annak fejlődéséhez és a cégek versenyképességének megőrzéséhez. Ennek pedig fontos része az, hogy aktívan részt veszünk az államilag támogatott hitelprogramokban is

– hangsúlyozta ki Rajna Gábor, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője az elismerés kapcsán.

„Az EXIM Kárenyhítő Hitel továbbra is az egyik legkeresettebb vállalati hiteltermék, a programban 90 milliárd forint új hitelszerződést kötöttünk. Emellett a Széchenyi Kártya Program Go!-ban 70 milliárd forint szerződött hitelállománnyal, az NHP Hajrá!-n keresztül 225 milliárd forint szerződött hitellel, az MNB Növekedési Kötvényprogramjában pedig 47 milliárd forintnyi tranzakcióval segítettük a cégek stabil, kiszámítható működését és céljaik megvalósítását”

– ismertette az eredményeket Rajna Gábor. 

Idén is erőteljes a kereslet 

Az államilag támogatott kedvezményes hitelprogramok iránt idén is erőteljes kereslet mutatkozik. A K&H Széchenyi Kártya Go! programban leszerződött hitelállomány meghaladja a 70 milliárd forintot, és a szeptembertől elérthető K&H Széchenyi Kártya MAX termékeket tekintve is ígéretesek a számok. Ennek köszönhetően a K&H a vállalati hitelezés terén a harmadik negyedévben javítani tudta piaci pozícióját, a nagy kkv-kat is magában foglaló vállalati hitelportfolió mérete egy év alatt 35 százalékkal bővült. 

Kapcsolódó cikkeink