K&H: a digitális átállásra összpontosít a magyarországi vállalatok többsége
A Magyarországon működő vállalatok többsége a digitális átállásra összpontosít, ma már csupán 34 százalékuk nem tekinti ezt lényeges kihívásnak – közölte a K&H pénteken az MTI-vel.

Fontos az átállás
A K&H innovációs felmérése a legjelentősebb emelkedést a gépi tanulások alkalmazásában mérte, azon belül is főképp a személyre szabott ajánlat-, szolgáltatás- és termékkidolgozásban. Egyre népszerűbb emellett a kockázatelemzési és csalásfelismerő felhasználás, valamint az informatikai integráció. A vállalati innovációk kiemelt területének látszik a járművekbe épített, nyomonkövetésre és teljesítmény- vagy karbantartás-tervezésére használt érzékelők és mérők használata, valamint az arc-, kép- és beszédfelismerés is.
A gépi fordítás egyelőre nem terjed, a mesterséges intelligencia alkalmazásában sem látható érdemi változás, a vásárlók magatartását elemző kamerák és az energiafelhasználást szabályozó okosmérők használata még csökkent is – írták.
A K&H szerint a innovációk térnyerését hátráltatják a gazdasági nehézségek, a cégek ebben a helyzetben inkább a költségeik csökkentésére, működési hatékonyságuk javítására összpontosítanak. Hozzátették, hogy a munkavállalók informatikai képzése továbbra is általános, a belföldi cégek többsége internetet és hordozható eszközöket egyaránt használ a mindennapi munkavégzésben.
A K&H felmérését március 21. és április 11. között készítették 360 közepes méretű és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjének telefonos megkérdezésével – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Natur’A kenyércsalád
A Lantmännen Unibake legújabb márkája, a Natur’A kenyércsalád innovatív termékekkel…
Tovább olvasom >Derűre ború?
A legnagyobb hazai cégek gazdasági kilátásait és várakozásait vizsgáló K&H…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >