KGFB: Több mint 700 millió forintot ajánl fel ügyfeleinek egyedülálló döntésével a Groupama Biztosító

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 08. 11:05

A rendkívüli járványhelyzetben rendkívüli lépéseket tesz az egyik legnagyobb biztosítótársaság. 2020-ban, különösen a közel két hónapig tartó kijárási korlátozások idején csökkent a lakosság autóhasználata, melynek következtében a balesetek száma is visszaesett. A Groupama Biztosító most úgy döntött, hogy akkor lehet méltányos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleivel, ha számukra felajánl egy egyszeri összeget, melyet akár jótékony célra is fordíthatnak.

 

A koronavírus járvány az emberek mindennapjai mellett a gazdasági élet szereplőinek működését is jelentősen befolyásolta. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások területét sem hagyta érintetlenül a pandémia. Az autósok 2020-ban összességében kevesebbet használták gépjárműveiket, kevesebb balesetet okozva. A biztosító ebben a helyzetben is partnerként tekint ügyfeleire, egyben értékeli, hogy a gépjárműtulajdonosok a kevesebb utazással felelősséget vállaltak a járvány terjedésének visszaszorításában, ezért hozta azt a döntést, hogy egy egyszeri összeget felajánl az egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei számára.
A Groupama Biztosító összesen több mint 700 millió forintot ajánl fel mintegy 250 ezer, egyedi KGFB szerződéssel rendelkező ügyfele számára. A felajánlott összeg az üzembentartók 2020. december 28-án hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának egyhavi díjrészével arányosan kerül felosztásra. A felajánlás minden gépjárműtípus esetén jár, és minden magánszemély, egyéni vállalkozó, vállalkozás, jogi személy üzembentartó megkaphatja, aki 2020. december 28-án hatályos – és 2021. január 1-jével nem felmondott – egyedi, határozatlan idejű KGFB-szerződéssel rendelkezik a Groupama Biztosítónál.
„A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alól nincs kibúvó, a törvény értelmében minden autótulajdonosnak meg kell kötnie a szerződést, rendszeresen, pontosan fizetnie kell a díjat. A koronavírus-járvány miatt azonban ügyfeleink idén nem a megszokott módon tudták használni autójukat, ezért akkor lehetünk „fair” biztosítójuk, ha a nehéz időkben mellettük állva felajánlunk számukra egy egyszeri összeget, ezzel is értékelve bizalmukat. Abban hiszünk, hogy ez a helyes hozzáállás” – mondja Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója.
Az ügyfelek a január első hetében induló és február végéig tartó időszakban több lehetőség közül is választhatnak: rendelkezhetnek arról, hogy a biztosító utalja át számukra a felajánlott összeget, vagy kérhetik annak beszámítását a meglévő KGFB szerződésük alapján fennálló díjfizetési kötelezettségükbe, de dönthetnek úgy is, hogy a biztosító az összeget jótékony célra használja fel az akció indulásáig kijelölt szervezet számára.
A biztosítótársaság az akció keretében összesen az egyedi KGFB szerződési portfóliója egyhavi díjrészének megfelelő összeget ajánlja fel. A Groupama Biztosító a több mint 700 millió forintos összeg azon részét, melyről nem nyilatkoztak az üzembentartók, illetve számlaszámuk hiányában nem tudta számukra eljuttatni, teljes egészében a kiválasztott jótékony célra fordítja.
Az érintett ügyfelek a Groupama Biztosító honlapjáról is elérhető online felületen, a https://groupama.hu/hu/a-kotelezo-johet-szivbol/ oldalon találhatják majd meg a részletes információkat. Itt lesz lehetőségük az azonosítást követően regisztrálni, és jelölhetik be azt is, hogy a rendelkezésükre álló megoldások közül melyiket választják: megtartják vagy jótékony célra szánják a felajánlott összeget.
A biztosítótársaság január első hetében további széleskörű tájékoztatást nyújt a felajánlás további részleteivel és a választható jótékonysági céllal kapcsolatban. A felajánlás egyszeri és nem jelent kötelezettségvállalást a jövőre nézve, továbbá nem jelenti az üzembentartó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjának, díjelőírásának csökkentését sem, az változatlan marad.

Kapcsolódó cikkeink