Kézműves sör a foodpandánál
A szeptember vége óta foodpanda márkanévvel jelentkező NetPincér már a márkaváltáskor jelezte, hogy az új név új lehetőségeket, illetve fejlesztéseket is tartogat. Ennek egyik eleme az az együttműködés a Monyo Brewinggal, amelynek eredményeként a panda marketekben elérhető a limitált kiadású, könnyed Session IPA, a Panda Manna.

Illatban és ízben a mandarinos, sárgadinnyés ízjegyek dominálnak
Az elmúlt csaknem egy évben rengetegen kipróbálták a panda marketet és a tapasztalatok alapján, aki egyszer rendel a hálózattól, az máskor is visszatér. A sok rendelői számból pedig még több érdekességet lehet megtudni. A statisztikák például azt is mutatják, hogy ha azonnali élelmiszer rendelésről van szó, akkor a panda market adatai alapján a sör a legnépszerűbb termék, ezt követi a víz és a kóla,valamint a tej, a zsemle, illetve a banán. A folyékony kenyér olyannyira közkedvelt, hogy hónapról hónapra tartja magát a képzeletbeli dobogón, a hét második felében és ünnepnapokon pedig még inkább a csúcsra tör. Ezért is jött az ötlet a foodpanda részéről a co-branded sör megalkotására. Hiszen, bár átlagosan több, mint 60 féle sör közül választhatnak a panda market vásárlói – köztük számos kézműves sörből – , mégis más egy igazi limitált kiadású hazai sör, amit kimondottan csak az üzlethálózat rendelői számára készítettek. Így született meg a Panda Manna, amely mindegyik panda marketben elérhető, illetve, hogy minél többen megismerkedjenek az új termékkel, az első időszakban néhány kiemelt vendéglátóhelyen is megkóstolhatják a fogyasztók.
A Panda Manna egy könnyed Session IPA, mely minden tulajdonsággal rendelkezik, ami miatt az IPA-kat szeretjük, és session sörhöz illően alacsonyabb az alkoholtartalma (4,8%), így kifejezetten jól csúszik. Könnyű, friss és üde sör, amihez amerikai (Centennial), valamint újhullámos német (Huell Melon) komlókat használtak fel. Ezeknek és a hidegkomlózásnak köszönhetően illatban és ízben is egyaránt a mandarinos, sárgadinnyés ízjegyek dominálnak. Aranyló szín, száraz kortyérzet, illetve moderált keserűség jellemzi, ami miatt könnyen újra és újra elcsábulhatunk.
A Panda Manna elérhető a panda marketekben országszerte, ráadásul most november 30-ig ingyenes kiszállítással rendelhetünk a foodpandán elérhető több, mint 500 üzlettől.
Kapcsolódó cikkeink
Dinnyére sört?
Körképünkben kisüzemi főzdéket kérdeztünk a kraft sörök jelenlegi hazai piacáról…
Tovább olvasom >Automatizálással gyorsítja az élelmiszer-házhozszállítást Szingapúrban a Foodpanda
Teljes mértékben automatizálja szingapúri „dark store” raktárait a Foodpanda annak…
Tovább olvasom >Eláll az Uber a tajvani Foodpanda felvásárlásától
Végleg lemondott az Uber a Delivery Hero tulajdonában lévő Foodpanda…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >Mol Limo: a legutóbbi három hosszú hétvégén a magyarok legnépszerűbb belföldi célpontja a Balaton volt
A hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a Balaton, a külföldieké…
Tovább olvasom >