Kezdődik a Gyulai Pálinkafesztiválra nevezett párlatok zsűrizése
Csütörtökön kezdődik a 18. Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül meghirdetett Brillante – 2017 Pálinka és Párlat Versenyre nevezett minták érzékszervi zsűrizése. Idén több mint 700 párlatot neveztek a versenyre.
Varga-Bora Tímea, a fesztivál főszervezője csütörtökön az MTI-nek elmondta: a bérfőzetők és magánfőzők versenyére a tavalyinál csaknem kétszer több, összesen 557 mintát neveztek be az országból. Határon túlról is érkeztek párlatok, Szerbiából 14, Szlovákiából 9, Romániából 7 mintát zsűriznek.
Volt, aki egy mintával nevezett, de olyan is akadt, aki több mint 20 fajta párlatot küldött a megméretésre – mondta Varga-Bora Tímea. A bérfőzetők között 78 versenyző 314 mintával regisztrált. Magánfőző 54 regisztrált 243 mintával – fejtette ki.
Idén ismét meghirdették a kereskedelmi főzdék számára is a versenyt, itt 17 vállalkozás 158 pálinkát küldött a zsűrizésre.
A Békés Megye Pálinkája címért csak a megyei kereskedelmi főzdék szállhatnak versenybe, itt hat gyártó regisztrált összesen 28 mintával – mondta a főszervező. A győztes párlat egy éven keresztül viselheti a Megye Pálinkája címet, a főzdétől pedig a Békés Megyei Önkormányzat egy éven keresztül – protokoll célokra – vásárol pálinkát. A megyei önkormányzat a versengés során két különdíjat is felajánlott: Békés megye legjobb bérfőzetője és a megye legjobb magánfőzője címet is elismerik.
A 24 tagú szakmai zsűri a tisztaságot, karaktert, szájérzetet és az utóérzetet, harmóniát pontozza. Elővizsgálat során már megvizsgálták a mintáknál az alkohol, réz, ciánhidrogén, metilalkohol tartalmat és a hozzáadott cukrot – mondta Varga-Bora Tímea.
A kereskedelmi főzdék a legjobb pálinka, illetve a legjobb kereskedelmi főzde címért versengenek, a bér- és magánfőzetők között a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőzető, valamint a legeredményesebb bérfőzde fődíjakat osztják ki április 29-én. Emellett mindkét kategóriában champion, arany-, ezüst- és bronzminősítéseket is kapnak a benevezett tételek.
A 18. Gyulai Pálinkafesztivált április 28. és 30. között tartják, a verseny eredményhirdetése 29-én, szombaton lesz. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre
Rekordszámú nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyre – mondta…
Tovább olvasom >Visszajönnek a klasszikus pálinkaízek
2024 igazán jó évnek számított a gyümölcsök tekintetében az Alföldön,…
Tovább olvasom >Szűkülő piacon kell boldogulniuk a pálinkafőzdéknek
A magyar pálinkafőzdék egyre nehezebb helyzetben találják magukat, ahogy a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >5500 szépségrajongóval telt meg az MVM Dome
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le május 23–24. között…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a III. REL Szervezők Napja
Magyarország élen jár a rövid ellátási láncok támogatásában – hangzott…
Tovább olvasom >