Kevesebb új vállalkozás, növekvő számú csőd

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 04. 00:00

A januári csökkenést követően februárban ismét nőtt a cégfelszámolások és a végelszámolások száma Magyarországon az előző évihez képest – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az év második hónapjában 1216 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a végelszámolások száma pedig 11 százalékkal 1374-re nőtt.
Az új vállalkozások számának alakulása ugyanakkor csökkenő tendenciát mutat; februárban 4057 céget alapítottak, 7 százalékkal kevesebbet a tavaly februári 4341-nél – közölte az Opten. Januárban éves szinten még csökkent a felszámolások és a végelszámolások száma, ez azonban a társaság szerint nem a válság végét jelzi, hanem akár annak is betudható, hogy kevesebb volt a munkanap.
A közlemény idézi Csorbai Hajnalka stratégiai igazgatót, aki szerint a felszámolások számának emelkedése egyértelműen a gazdasági válság elhúzódását mutatja, a végelszámolások növekedése pedig akár pozitív is lehetne a hitelezők szempontjából, de csak abban az esetben, ha a felszámolások száma ezzel párhuzamosan csökkenne, az adatok viszont azt mutatják, hogy mindkét érték hasonló ütemben nő – közli a ProfitLine.hu.




Kapcsolódó cikkeink