Kevesebb üdülési csekk, visszaeső idegenforgalom a Balatonnál

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 15. 00:01

Kevesebb üdülési csekket vásároltak a munkáltatók, de az elmúlt évről jelentős felhasználatlan tétel van még kint.

"Kevesebb üdülési csekket vásároltak a munkáltatók, de nem lehet pontosan előre jelezni, hogy mindez mennyire hat a balatoni turizmusra" – mondta Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) elnöke.
Várható, hogy az üdülési csekk megadóztatása visszaesést okoz, de Rosta szerint javíthat a helyzeten, hogy az elmúlt évről jelentős felhasználatlan tétel maradt kint. Az elnök úgy véli, az üdülési csekkel kapcsolatos változtatás elsősorban abban mutatkozik majd meg a magyar tengernél, hogy rövidül a vendégek tartózkodási ideje. Tény viszont, hogy a Balaton már tavaly sem az egy- vagy többhetes pihenésre érkezők célpontja volt, a tartózkodást sokkal inkább a hosszú hétvégék jellemezték.
"Idén az eddigi adatok alapján folytatódik az elmúlt évi trend" – mondta Rosta Sándor, aki a belföldi vendégek változatlanul magas hányadát, valamint a jó ár-érték arányú magánszálláshelyek népszerűségét értette ez alatt. A BRIB elnök szerint, ahogy a piac más területein, úgy a balatoni turizmusban sem lehet idén még emelkedésre számítani, s pozitívumként kell értékelni, ha a Balaton forgalma hozni fogja a tavalyi adatokat – írja a vallalkozoinegyed.hu.




Kapcsolódó cikkeink