Kevesebb pulyka fogy

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 14. 08:00

Már az olcsóbbnak tartott szárnyasok iránti kereslet is visszaesett. A legnagyobb veszteséget a pulykatenyésztők kénytelenek elkönyvelni. Az ágazaton belül legnagyobb forgalmúnak tartott csirkehúsok értékesítése egy százalékkal csökkent, míg a korábban igen népszerű és jóval drágább pulykából már 5 százalékkal kevesebbet tudtak eladni. A kiskereskedelmi forgalomban a részben feldolgozott csirketermékek közül egyedül a csirkecombért fizettek két százalékkal többet a kereskedők, mint egy évvel korábban. A friss grillcsirke ára már négy százalékkal, a mellfilé pedig hat százalékkal visszaesett. A baromfihúsok iránti forgalom változását jelzi az is, hogy a korábban prémiumterméknek számító pulykahúst is kevesebben keresik. A Baromfi Terméktanács adataiból már az derül ki, hogy az esztendő első kilenc hónapjában az egy évvel korábbinál negyedével kevesebb pulyka került a feldolgozókba. Húsz százalékot meghaladó mértékkel – több mint ötezer tonnával – csökkent a belföldi értékesítés és ennél valamivel kisebb arányban az import is. A szárnyastartók és -feldolgozók veszteségeit tompította, hogy a kereskedelem 23, illetve 14 százalékkal fizetett többet e termékekért.

Kapcsolódó cikkeink