Kevesebb lesz a kukorica és a napraforgó Vas megyében

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 10. 11:55

Az előzetes becslések alapján az idén kevesebb napraforgó és kukorica terem Vas megyében, mint az elmúlt években. A kukorica termésátlaga várhatóan 5-5,2 tonna lesz hektáronként, a napraforgóé pedig még a 2 tonnát sem éri el – közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője az MTI-vel.

kukorica
Lukács Zoltán elmondta: a napraforgót 250 hektárnyi területen vágták le, az eddigi termésátlag hektáronként 2,1 tonna volt. Az időjárástól függően valószínűleg a hét második felében tudják folytatni a napraforgó betakarítását, de a becslések szerint a 7 ezer hektárt meghaladó területen a gazdáknak alacsonyabb hozamra kell számítaniuk.

Kukoricát összesen 33 ezer hektáron termeltek Vas megyében. A jelenlegi felmérések szerint 1,3 ezer hektáron már „leszecskázták” a növényt, mert a várható termés nem mutatkozott olyannak, hogy érdemes lett volna tovább várni. A növényt szárastól, csövestől apróra vágták, összepréselték és a gazdáktól kapott információk szerint ausztriai hőerőműbe szállították.

Vas megyében az elmúlt években a kukorica hektáronkénti 7 tonna átlaghozama közepes eredménynek számított, napraforgóból pedig hektáronként 2,3-2,4 tonna volt a megyei átlag.

A mezőgazdasági főfelügyelő beszélt arról is, hogy a nyári időszak utolsó dekádjáig gyakorlatilag alig esett csapadék a megyében, ezért – az elmúlt évhez hasonlóan – a szárazság idén is a gondokat okozott. A gazdák közül sokan „porba” vetették el a repcét, akik viszont kivártak, a jelenlegi esőzések után kedvezőbb időszakban, jobb feltételekkel végezhetik el az őszi vetést – fűzte hozzá.

A kalászosok vetése még nem kezdődött el, az őszi mezőgazdasági munkákat pedig megnehezítette a kiszáradt talaj. Ha az elkövetkező napokban – a prognózisnak megfelelően – átlagosan 50-80 milliméter csapadék esik, a földeken előkészítik a magágyat az őszi vetésekhez és megkezdődhet az őszi mélyszántás is – ismertette Lukács Zoltán.

A falugazdászoktól kapott információk alapján a káposztarepce vetésterülete mintegy 20 600 hektár lesz Vas megyében. A repce közel felét már elvetették, a vetési szándék szerint közel 7 ezer hektáron őszi árpamag kerül a földbe, az őszi búzát 40 ezer hektáron, a rozst 700 hektáron, a tritikálét pedig 4 ezer hektáron vetik el. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink