Kevesebb információ a műtrágyák csomagolásán
Több ponton módosította a Földművelésügyi Minisztérium azt a rendeletet, amely többek között a műtrágyák csomagolásán feltüntetett információkat szabályozza. A cél az egyszerűsítés volt, de továbbra is számos adatot kell rögzíteni a kiszerelésen – írja az agrarszektor.hu.
Változott az úgynevezett termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról szóló szabályozás. A minisztériumi rendeletmódosítás célja, hogy egyszerűbbé váljon a műtrágyák csomagolása, címkézése és kísérő okmánya, de mégis megfelelő információt nyújtson a felhasználók számára. A címkék eddig túlzsúfoltak voltak és sok irreleváns információt tartalmaztak, bár ezután is számos adatot kell majd rögzíteni a csomagoláson.
A módosítás értelmében ezután elegendő lesz például a tápelemek elemi vagy oxidos formájának feltüntetése, mivel ezeket egymásból is ki lehet számítani. A mikroelemeket tartalmazó műtrágyáknál pedig nem kell elhelyezni a tényleges szükségletre és a túladagolásra vonatkozó figyelmeztetéseket, mivel a felhasználók nyilvánvalóan tényleges szükséglet esetén alkalmazzák ezeket, így e figyelemfelhívásokat a minisztérium feleslegesnek találta. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: minden gazda hozzá fog jutni a pénzéhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

