Kevesebb élelmiszer-hulladékkal a Tesco több mint 89 ezer tonnával csökkentette károsanyag-kibocsátását
Ha nem változtatunk életmódunkon, 2030-ra az élelmiszer tehető majd felelőssé a legnagyobb arányú károsanyag-kibocsátásért. Évente 931 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik a háztartásokban, a kereskedőknél és egyéb élelmiszeripari folyamatok során. Nem meglepő tehát, hogy világszinten az üvegházhatású gázok 8 százalékának termelődését a szemétben landoló ételek okozzák. A Tesco elkötelezetten küzd a termőföldtől az asztalig vezető út során keletkező élelmiszer-pazarlás ellen, ezért 2017-ben a közép-európai kiskereskedelmi vállalatok közül elsőként adta ki jelentését a működése során keletkező élelmiszer-felesleg mennyiségéről. Az áruházlánc Magyarországon azóta 68 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát, ezáltal pedig 89 590 tonnával járult hozzá a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez.
„Az éghajlatváltozás és a koronavírus-járvány együttes hatása még égetőbbé teszi az élelmiszer-pazarlás elleni fellépést. Legfrissebb adataink alapján a 2016/17-es pénzügyi év óta 68 százalékkal csökkentettük a működésünk során keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségét. Ezzel mintegy 28 000 tonna élelmiszert mentettünk meg a kidobástól az élelmiszer-felesleg visszaszorítása, valamint adományozása terén végzett, évek óta tartó munkánkkal, amelyet munkatársainknak köszönhetően a járvány alatt is folyamatosan végeztünk. Országszerte a Tesco áruházak több mint 90%-a ajánlja fel napi szinten a megmaradt élelmiszert a rászorulóknak. Így az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerfelesleg 83 százalékát fordíthattuk jótékony célra, ezzel is közelebb kerülve célkitűzésünkhöz, miszerint a Tescónál egyetlen falat fogyasztható élelmiszer sem veszhet kárba”
– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.
Az élelmiszeripar felelős a károsanyag-kibocsátás mintegy negyedéért, az élelmiszer-pazarlásból származó kibocsátás pedig magasabb, mint bármelyik országban, kivéve az Egyesült Államokat és Kínát. Az ENSZ előrejelzése szerint a következő 30 évben a Föld lakossága a jelenlegi 7,7 milliárdról 9,7 milliárd főre nő, ez pedig egyre nagyobb nyomást jelent bolygónk véges erőforrásaira.
Tavaly a Tesco 10 évvel a határidő előtt teljesítette az ENSZ 12.3-as Fenntartható Fejlődési Célját (SDG), amely az élelmiszer-hulladék 2030-ra történő megfelezéséről szól. A legfrissebb kimutatások szerint pedig az áruházlánc idén a bázisévhez képest már 69 százalékkal csökkentette az élelmiszerfelesleget közép-európai működésében. Az eredményben nagy szerepe van a frissáru-készletezési és -előrejelzési rendszer fejlesztésének, a termékválaszték racionalizálásának, valamint egyéb jó gyakorlatoknak, köztük a lejárathoz közeli termékek árcsökkentésének.
A Tesco tevékenysége túlmutat saját működésén, ezért az áruházlánc minden élelmiszeripari- és kereskedelmi vállalatot arra bíztat, hogy példáját követve kezdje el mérni és publikálni az élelmiszer-hulladék csökkentésével kapcsolatos saját adatait, hogy célzott lépéseket tehessen a pazarlás visszaszorítására.
„A probléma túlságon nagy horderejű ahhoz, hogy egyetlen vállalat képes legyen megoldani azt. Ezért is igyekszünk éves élelmiszer-hulladék jelentéseinkkel nagyobb átláthatóságot teremteni az élelmiszeriparban. Örülünk neki, hogy tíz közép-európai beszállítónk – köztük a magyar Master Good Kft. – csatlakozik hozzánk, és idén szeptemberben nyilvánosságra hozza adatait. Hiszen közös érdekünk, hogy ezzel vásárlóinkat is ösztönözzük az élelmiszer-pazarlás mérséklésére”
– tette hozzá Pálinkás Zsolt.
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >