Kevesebb csokoládéfigurát és szaloncukrot fogyasztunk

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 12. 02. 00:00

A GfK piackutató adatai szerint tavaly szűkült a szaloncukrok, mint a csokoládéfigurák piaca. Csökkent a vásárlók száma és az egy vásárlásra jutó mennyiség is.

 A ConsumerScan adatbázis
eredményeiből kiderült a 2007-es karácsonyi
szezonban, azaz 2007 október és 2008 január
között, több mint tizedével vásároltak
kevesebb csokoládéfigurát a magyar háztartások,
mint 2006-ban. A karácsonyi csokoládéfigurák
kilogrammonkénti átlagára 8 százalékkal
nőtt, így az értékforgalom mindössze 3
százalékkal mérséklődött az előző
szezonhoz képest.

„A volumen csökkenésének
hátterében az a tény áll, hogy 2007.
október-2008. január között 5 százalékkal
kevesebb háztartás vett csokoládéfigurát,
mint a 2006-os szezonban, ráadásul egy átlagos
háztartás 7 százalékkal kevesebbet is
vásárolt, mint egy évvel korábban” –
mondta Kovács Krisztina, a GfK Hungária Consumer
Tracking szektorának menedzsere.

Valamennyi vásárlási
csatorna kevesebb háztartást vonzott a karácsonyi
csokoládéfigurák beszerzése céljából,
mint a 2006-os szezonban. Piacrész szempontjából
növekedni csak a kategória szempontjából
két legfontosabb értékesítési
csatorna, a hipermarket és a diszkont tudott.

A karácsonyi csokoládéfigura
vásárlására vonatkozó legnagyobb
mértékű visszaesés a 3-4 fős, nagyvárosi,
gyermekes családok esetében volt tapasztalható,
illetve a fiatalabb háziasszonyok által vezetett
háztartásokban.

A csokoládéfigurák
beszerzéséhez képest a háztartások
szaloncukor vásárlásai még nagyobb
arányban csökkentek: a 2007. évi szezonban 14
százalékkal kisebb mennyiségű karácsonyi
édességet vásároltak a háztartások,
ami az értékbeli forgalom 11 százalékos
csökkenésével párosult. A piac szűküléséhez
hozzájárult, hogy a 2007. évi karácsonyi
szezonban az egy évvel korábbihoz képest 5
százalékkal mérséklődött azon
háztartások aránya, akik vásároltak
szaloncukrot, illetve egy átlagos háztartás 10
százalékkal mérsékelte a beszerzett
mennyiséget.

Az adatokból azonban kiderül,
hogy a piac 2006-ról 2007-re a minőségi termékek
felé mozdult: a kereskedelmi márkák mennyiségi
részesedése 16 százalékról 13
százalékra csökkent és nőtt a legmagasabb
kilogrammonkénti átlagáron kínált
szegmens, azaz a dobozos szaloncukrok piaci részaránya.
Egy kilogramm dobozos szaloncukor ára átlagosan több
mint két és félszerese a zacskós
szaloncukornak és több mint háromszor annyiba
kerül, mint a kimért szaloncukrok.

A dobozos csomagolású
szaloncukrok piacrésze továbbra is alacsony: a 2007.
évi szezonban mennyiségi részesedésük
8 százalékot ért el. A többi szaloncukorhoz
képest – zacskós és kimért – viszont
kizárólag ennek a típusnak nőtt a volumene,
illetve a forgalma.

Ami a kimért szaloncukrok iránti
keresletet illeti, jelentős csökkenés állapítható
meg: volumenük több mint negyedével visszaesett a
2006. október-2007. januári időszakhoz képest,
így mennyiségi részesedésük 35
százalékról 30 százalékra
mérséklődött.

Az értékesítési
csatornák közül egyedül a Cash&carry-ben
tudott növekedni a háztartások által
megvásárolt szaloncukor mennyiség, legjobban az
utcai árusnál, piacon, illetve a kisboltokban csökkent
a beszerzett mennyiség.

A fogyasztókról
elmondható, hogy az egyfős háztartások, illetve
a négynél többtagú, nagyvárosi,
gyermekes családok csökkentették legnagyobb
arányban a szaloncukor vásárlásaikat.

 

Kapcsolódó cikkeink