Kevesebb a fogyasztóvédelmi szabálysértés a karácsonyi vásárokon

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 12. 18. 11:37

Az idei karácsonyi vásárokon végzett ellenőrzések 38 százalékánál találtak szabálysértést a fogyasztóvédelmi ellenőrök, egy évvel korábban az az arány még 42 százalék volt – számolt be a javuló tendenciáról Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

karacsony-ajandek

November utolsó hetétől szerdáig a fogyasztóvédelmi hatóság, valamint a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi ellenőrei 628 ellenőrzést végeztek, ezek közül 241 esetben találtak valamilyen hiányosságot – ismertette az adatokat Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.

Az ellenőrök 584 próbavásárlást végeztek, elsősorban nagy áruházak élelmiszer üzleteiben. Bírságot is többnyire csak a nagyobb boltokban szabtak ki, a kisebb üzleteket a szabályos működésre kötelezték, illetve figyelmeztették – mondta a szóvivő.

Az ellenőrzés kiterjedt a játékboltokra, az elektronikai üzletekre, a fenyőfaárusokra és a piacokra is. A leggyakoribb probléma az egységárak feltüntetésének elmaradása volt, márpedig a fogyasztók ezzel tudják összehasonlítani az egymást helyettesítő termékeket – emelte ki Fülöp Zsuzsanna.

Elmondta, több esetben előfordult az is, hogy az akciós árat a pénztár nem érvényesítette. A feltárt többletfizetés összesen 15 ezer forintot tett ki, egy-egy esetre alig 200 forint jutott.

A fenyőfaárusok 10 százalékánál találtak hiányosságot – ismertette a szóvivő. Elmondása szerint vagy az ár feltüntetése, vagy a hiteles mérőeszköz hiányzott.

Ahogy minden karácsony előtt, most is ellenőrizték a fényfüzéreket. A hatóság laboratóriumába 32 mintát szállítottak be, ezekből 26-ot már megvizsgáltak, amelyek közül 22 nem felelt meg az előírásoknak. A rossz minőségű termékeket a piacokon alkalmai árusok, illetve távol-keleti áruházak hozzák forgalomba – hangzott el.

Fülöp Zsuzsanna jelezte, hogy az ellenőrzések egészen karácsonyig folytatódnak. A két ünnep között a szavatossági jogok érvényesülését, illetve a webáruházak elleni panaszokat fogják vizsgálni. Szilveszter előtt a pirotechnikai eszközöket ellenőrzik. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink