Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok
Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat – írja mfor.hu.

Csökkent az elégedett fiatal munkavállalók száma
A K&H ifjúsági indexének eredménye a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki, ezért fokozott szerepet kap a meglévő munkaerő megtartása.
Sokkal kevesebb az elégedett fiatal
A kutatás eredményei szerint 2021 második negyedévében a dolgozó fiatalok 39 százaléka érezte magát megbecsültnek a munkahelyén. Ez szignifikáns csökkenést jelent a 2020 utolsó és 2021 első negyedévében mért 48, illetve 49 százalékos eredményekhez képest. Az utóbbi két időszakban mért közel 50 százalékos arány rekordértéket jelentett a felmérés 2012 óta íródó történetében.
A megkérdezett fiatalok valamivel több mint harmada – 34 százaléka – átlagosan érezte magát az állásában, míg 16 százalékuk nem igazán érzett megbecsülést, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem.
Miért baj?
Az elégedett fiatalok számának csökkenése, valamint a megbecsültséget hiányolók magas – 27 százalékos – aránya egyben üzenet is a munkáltatók felé. A jelenlegi munkaerőpiaci kilátások szerint ugyanis egyre fontosabbá válik a vállalkozások, szervezetek számára az, hogy meg tudják tartani a munkaerőt.
A járvány miatt a váratlan eseményekre való felkészülés kiemelt szerepet kapott a mindennapokban, ez pedig rövid, közép- és hosszú távon a biztosítások felértékelődését eredményezheti – derül ki a K&H összefoglalójából.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint az idén fokozatosan csökkent az úgynevezett potenciális munkaerőtartalékba tartozók száma – ők azok, akik az üres álláshelyeket betölthetik a következő időszakban, azaz feszesebbé válhat a munkaerőpiac, több szektorban hiány alakulhat ki. A munkaerőhiányos helyzetben az alkalmazottak megtartásában a fizetés mellett fontos tényező, hogy a dolgozók mennyire érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat. (mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Legalább 16 százalékos drágulást érez a fiatalok fele
Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de…
Tovább olvasom >Egyre jobb a fiatalok helyzete, saját bevallásuk szerint
Jelentősen javult a fiatalok saját jelenlegi helyzetükkel és jövőbeli várakozásaikkal…
Tovább olvasom >K&H: 100 ezer forint alatt vagy 2 millió felett
A fiataloknak átlagosan 669 ezer forint tartaléka van, a részletes…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >