Kevés sót ejtenek róla!

Túlzás lenne azt mondani, hogy az amerikaiak semmiben nem ismerik a határokat, de ha valamit elhatároznak, azért láthatóan komolyan ki is tudnak állni. Ilyen például az egészséges étkezésért, az elhízás ellen folytatott harc.

Több államban és nagyvárosban kötelező az étlapra írni a fogások kalóriatartalmát, tiltják a transzzsírok használatát, és a középrétegek képviselői között a kövéreket is érdekli ételeik alapanyagainak származási helye. Van, hogy helyi döntéshozók törvényeket hoznak, amikkel azután a felettes bíróságok esetleg nem értenek egyet, és visszavonatják őket. Egy biztos: ha nem is mindent értünk belőle, dekadensnek akkor sem nevezhetjük az egészségtrendek jegyében folytatott harcot.

Akárhogy is, a folyamat már visszafordíthatatlannak tűnik – így érzékelik ezt az élelmiszergyártók (Trade magazin, 2011/3) és a fogásaik sótartalmát csökkentő vendéglátósok is. A só, mint közellenség elleni küzdelem során még meg sem hozták az erre a témára vonatkozó törvényeket, étteremláncok és független éttermek, nem várva az előírásokra, már most egészségesebb, azaz kevesebb sóval fűszerezett ételeket kínálnak.

A dolog ott válik abszurddá, hogy ezekről az intézkedéseikről viszont nem mernek beszélni, mert az amerikaiak imádják a sót, és nem sokat törődve a magas vérnyomás, a különböző szívbetegségek fenyegetésével, a javasolt napi 1,5-2,3 gramm só helyett átlagban 3,4 grammot fogyasztanak. Egy átlagos éttermi főétel vagy egy gyorséttermi menü pedig 5 gramm sót tartalmaz, és az amerikaiak nem kis része soha nem választana olyan fogást, amit alacsonyabb sótartalommal reklámoznak. Így aztán az éttermesek azt mondják, lehet a vendéggel beszélgetni arról, hogy ételében 15-25 százalékkal kevesebb volt a só a megszokottnál, de csak az étkezés végén!