Az idei meggytermés harmada is elfagyhatott
Becslések alapján a kora tavaszi fagykárok miatt mintegy 30 százalékkal kevesebb meggy terem idén, a felvásárlási árak pedig emelkedhetnek, aminek érdekében egységes ármegállapodást kellene kötniük a termelőknek a feldolgozókkal – közölte a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) kedden az MTI-vel.
A legbővebben termő, a hazai meggytermés 60 százalékát adó Északkelet-magyarországi régióban a termésnek mintegy fele elfagyott, így a tavalyinál magasabb lesz a meggy felvásárlási ára. Az MKSZN a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva ezért egységes ármegállapodást szorgalmaz a termelők és a feldolgozók között.
Pest megye déli részén, különösen Ceglédbercelen és Dánszentmiklóson szinte totális volt a fagykár; legfeljebb a fák koronáin maradtak meg a virágok. Van olyan gazdaság, ahol a 60 hektáros meggyesen jó, ha 60 kilogramm gyümölcs megmarad – írták.
Apostol János, az MKSZN szakértője a közleményben kifejtette, hogy a németországi feldolgozók képviselői járják az országot, ezután döntenek az árakról. A nagyobb termesztők véleménye, hogy kilónként 200 forint alatt nem szabad eladni a meggyet, miután a részleges fagykár miatt az önköltség is nőtt.
A meggytermelőknek évek óta nehézséget jelentenek az alacsony felvásárlási árak. „A gazdák ugyanis hiába állítják elő a kiváló minőséget, a feldolgozók a különféle lobbitevékenységek következtében a meggyet mégis olyan alacsony áron vásárolják meg, amely a termelőket gyakorlatilag évről évre ellehetetleníti” – írták.
Felidézték, hogy a szervezet már két éve kezdeményezi az együttműködést, hiszen „családok megélhetése függ attól, hogy születik-e egységes ármegállapodás a két fél között”. Az idei Cseresznye- és meggytanácskozáson sem született meg a konszenzus, pedig külföldön létezik már erre jó gyakorlat: a franciáknál a feldolgozók és termelők közösen végeznek termésbecslést, és állapítanak meg fix felvásárlási árat, amellyel önmaguk szabályozzák a folyamatot. „Pontosan ezért kérte fel a minisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát arra, hogy dolgozzon ki egy ehhez hasonlóan jól működő rendszert” – mondta a közlemény szerint Kasztovszky Zoltán, az MKSZN ügyvezető igazgatója. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Sokkal kevesebb kajszi és meggy termett, mint tavaly
A gyümölcsfélék közül a meggy szedése 90 százalékos készültséget mutatott…
Tovább olvasom >Termelők és feldolgozók harca a meggy-gyárakban: mélypontra zuhantak a lengyel árak
Július végén jelentős áresés rázta meg a lengyel meggypiacot: a…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >