Kevés gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak az amerikaiak

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 09. 13. 00:00

Az amerikaiak többsége még mindig nem eszik elegendő zöldséget, a gyümölcsfogyasztás pedig még csökkent is – állapította meg egy amerikai kormányzati jelentés.

A betegségek megelőzésével foglalkozó hatóság, a CDC (Center for Disease Control and Prevention) adatai szerint tavaly az amerikai felnőttek közül minden harmadik fogyasztott gyümölcsöt vagy gyümölcslevet legalább kétszer naponta. Ez valamivel kevesebb, mint a 2000-ben mért 34 százalék. A felnőtteknek csak 26 százaléka evett naponta legalább háromszor zöldséget, ami megegyezik a 2000-es értékkel.
A statisztikai adatok több százezer amerikai háztartás telefonos felméréséből származtak. A legtöbb gyümölcsöt az államok közül Kaliforniában ették 2009-ben, a legtöbb zöldséget pedig Tennessee államban. A skála másik végén a legkevesebb gyümölcs fogyasztásával Oklahoma, a legkevesebb zöldséggel pedig Dél-Dakota állam található. A jelentésben a gyümölcsök és zöldségek fajtáira nem kérdeztek rá, ám egy másik tavalyi CDC-felmérés szerint a narancs a legkedveltebb gyümölcs, míg a burgonya a legnépszerűbb zöldség – írja a ProfitLine.hu.




Kapcsolódó cikkeink