Kevés a szalámikészítéshez szükséges sertés

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 07. 12:10

A szalámikészítéshez használt nagy súlyú sertések hazai állománya egyelőre lényegesen kisebb, mint amekkorára szükség lenne ahhoz, hogy ez az élelmiszer kizárólag Magyarországon előállított húsból készüljön. A sertésstratégia megvalósításával ez is változhat.

sertesek

A sertésstratégiával javulhat a hazai sertésállomány aránya, nagyobb lesz a sertéstartási kedv, helyreállhat az egyensúly, nem kell külföldről behozni alapanyagnyak valót.

A kormány hétéves, sertéságazatot segítő tervében nemcsak megerősíteni kívánja a bajban lévő tenyésztőket, hanem az itthon előállított sertéshús reklámjára is nagyobb figyelmet fordítana.

Horváth István, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke korábban arról beszélt, hogy 2017 végéig 5-6 millió darabra kellene növelni a magyarországi sertések számát. Ezzel elsősorban az importot lehetne kiváltani, majd második körben exportpiacokat kellene keresni a Magyarországon a korábbinál nagyobb mennyiségben előállított disznóhúsnak.

A politikus szerint ezzel párhuzamosan a hazai sertéshús-fogyasztást is növelni kell. A békéscsabai és a gyulai húsüzemeknek is az lehet a célja, hogy termékeiket, lehetőség szerint, száz százalékban magyarországi sertésekből állítsák elő – mondta Horváth István.

Egyelőre azonban a szalámikészítéshez szükséges nagy súlyú sertésből lényegesen kevesebb van, mint amennyire szükség lenne – a sertésstratégia megvalósításával azonban ez is változhat.

Az egyik tenyésztő a Kossuth Rádió műsorában azt mondta, a háztáji gazdaságokban újra meg lehetne honosítani a nagy súlyú sertések tartását. Ehhez azonban biztos felvásárlói háttér, és a korábban létező nagy súlyú állományéhoz hasonlóan jó génekkel rendelkező sertések kellenek. A mindszenti gazda hozzátette, az ilyen állatok felneveléséhez több mint egy év kell, valamint szaktudás, ami még megtalálható az országban, tehát megvan a lehetőség a jó minőségű hús előállítására.

A Kossuth Rádió műsorában az is elhangzott: közeledik az egyre népszerűbb családi disznótorok ideje is, ahol szintén a nagysúlyú disznóké lesz a főszerep. (hirado.hu, Kossuth Rádió, Hajnal-táj)

Kapcsolódó cikkeink