„Kettős ügynök”

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 05. 01. 08:00

A 33 éves séf, Nagy Zsolt neve a márciusban megrendezésre került hazai szakácsversengések kapcsán vált ismertté. Õ volt az egyetlen hazai fakanálbajnok, aki mind a Hagyomány és Evolúció, mind a Bocuse d’Or hazai válogatóversenyére benevezett, sőt, mindkettőn döntőbe is került.A holland nagykövetség konyhafőnökeként dolgozó fiatal és – eredményei alapján bizton állítható – tehetséges szakember a 2007-es mestervizsgája alkalmával kapta meg a Hagyomány és Evolúció kiírását, és mivel korábban sosem versenyzett, úgy gondolta, kipróbálja magát ezen a téren is.
– Nem annyira a Bocuse d’Or részvétel lehetősége inspirált, sokkal inkább, hogy felmérjem, hogy több mint tízéves szakmai tapasztalatom mennyit ér. Amikor megtudtam, hogy az MNGSZ is versenyt szervez, beneveztem: jó ötletnek tűnt a két szervezet ilyen módon történő összehasonlítása.
Az eredmény ismert, mindkét versengés során a döntőbe verekedte magát. Pedig nem volt könnyű dolga, hiszen míg versenyzőtársainak többsége komoly munkahelyi támogatással szállt harcba, addig neki be kellett érnie munkáltatója szerencsét kívánó szavaival. A dobogóra kerülés végül egyik versenyen sem sikerült. Nagy Zsolt azonban egyáltalán nem keseredett el a látszólagos eredménytelenségen, és bár több kellemetlen megjegyzést is kapott, mert elindult mindkét viadalon, mint mondja, hasonló helyzetben ismét így tenne.
– Szomorú voltam, amikor rájöttem, mennyire megosztott a hazai szakácstársadalom. De mindkét versenyen remekül éreztem magam; köszönet és gratuláció a szervezőknek. Hiányoltam a versenyeken a szakmai érdeklődést, és nagyon jó lett volna, ha a döntőben nem csak a dobogósok kaptak volna szakmai értékelést. Jó lett volna tudni, mit hibáztam, mert a hiányosságok kiküszöbölése a fejlődés záloga…
Azért Nagy Zsolt sem maradt díjazás nélkül. Két bejegyzés a versenyről tudósító blog hozzászólásai közül: „Irigylem a budapesti holland nagykövetet, jó lehet ott nagykövetnek lenni, ahol ilyen szakács van”; és „…mivel Nagy Zsolt… az MNGSZ versenyén is döntőbe került, (az) összetett győztes címet viselhetné”.

Kapcsolódó cikkeink