Kettős rekordkísérlettel készülnek a nagykanizsai dödöllefesztiválra
Kettős, 26 órán át tartó dödöllepirítási rekordkísérlettel készülnek a szervezők a hét végén tartandó jubileumi dödöllefesztiválra Nagykanizsán – mondta el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatóján a szervező egyesület elnöke.
Prikryl József felidézte, hogy a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület tíz évvel ezelőtt rendezte meg először a Kanizsai Bor- és Dödöllefesztivált, amelynek részeként 2006-ban már sikerült egy rekordot felállítaniuk. Akkor a résztvevők a város főterén 2331 adag dödöllét pirítottak egy nagyjából 28 négyzetméteres serpenyőben.
A speciálisan zalai-vasi burgonyaételnek szentelt kétnapos rendezvényt idén szeptember 6-án és 7-én rendezik meg Nagykanizsán. A tizedik alkalomra egyszerre két rekordkísérlettel készülnek, csapatban és egyéniben, 26 órán keresztül fogják majd a fakanalat a résztvevők.
Egy 11 fős csapat, valamint egyéni rekorddöntőként Czimmermann József – aki korábban már elnyerte a dödöllekirályi címet – jövő pénteken 13 órakor egyszerre áll a serpenyők elé. A csapatban versenyzők egyetlen percnyi pihenő nélkül, egymást váltva keverik a hagymás olajban pirított ínyencséget, míg az egyéni versenyző csupán 8 óránként kap 15 perces pihenőt.
A szervezők egészségügyi biztosításról is gondoskodnak, és azt remélik, hogy a 26 óra alatt nagyjából kétezer adag dödölle készülhet el. A tervek szerint a nagykanizsai rekordkísérletet online közvetítés jóvoltából bárki bárhol nyomon követheti majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >