Kétszáznál jár a Lipóti

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 03. 28. 11:08

Kétszázadik mintaboltját nyitotta meg a Lipóti Pékség Budapesten az Astoriánál. A társaság az elmúlt évben 16,5 százalékos növekedéssel 3,6 milliárd forint bevételt ért el. Az országos hálózatot fenntartó cég a következő évben 8 százalékos bővülésre számít, újabb magyarországi szakboltok megnyitásával és külföldi terjeszkedéssel is tervez.

peksutemeny

„200 pékség, 7 üzem, 310 mázsa kenyér naponta” – ide jutott 22 év alatt a ma már országos pékséghálózatot működtető Lipóti Pékség. A Lipóti Pékség-hálózatot fenntartó vállalat, a Proteus Gold Kft. tulajdonosa, Tóth Péter József a budapesti Rákóczi úton, az Astoria közelében megnyitott kétszázadik szakbolt ünnepélyes átadásán közölte: a hálózat az utóbbi években dinamikusan növekedett, 2006-ban 3 szakbolttal indult a terjeszkedés, négy évvel ezelőtt már 120 egység volt, tavaly nyáron több mint 180, most pedig átadták a 200-ikat.

A kenyereit, péksüteményeit a hagyományos kézműves eljárásokat a legmodernebb technológiák ötvözésével előállító vállalat a múlt évben 3,6 milliárd forintos árbevétel mellett 370 millió forintos eredményt ért el, ami 16,5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

„A mostani átadással a hálózat is egy mérföldkőhöz érkezett” – fogalmazott a jubileumi üzletnyitásról Dr. Tóth Zoltán, a Proteus Gold Kft. ügyvezetője utalva arra, hogy a vállalat a közelmúltban uniós támogatás segítségével több mint 400 millió forintos beruházással korszerűsítette lipóti üzemét. Hozzátette: országszerte hét egységben, a két budapesti mellett a szomori, a kecskeméti, a tatabányai, a veszprémi és a lipóti sütőüzemben készülnek a kenyerek, péksütemények. Dr. Tóth Zoltán elmondta: „az üzleti terv szerint haladunk, minden évben 8 százalékos növekedést szeretnénk elérni, minden szegmensben. Hiszen azt valljuk, hogy ami nem növekszik, az előbb-utóbb csökken. A bővülésnek köszönhetően a jelenleg 1700 embernek munkát adó vállalkozásunk létszámában is növekedés lesz”.

A tavalyelőtt a tíz legjobb európai vállalkozás közé választott Lipóti Pékséget 1992-ben alapította Tóth Péter József, aki első kemencéjét a norvég fővárosból, Oslóból hozta, és a nagymamája lipóti házának egyik szobájában kezdett hagyományos eljárással, speciális kovász alkalmazásával kenyeret sütni. Eleinte a Szigetközben kínálta a kenyeret, majd a cég fokozatosan terjeszkedett, mára pedig országos pékséghálózattá nőtte ki magát, amely a jövőben külföldön, első körben Ausztriában kíván piacra lépni.

Kapcsolódó cikkeink