Kétszáz milliárd forint érhető el a mezőgazdasági fejlesztésekhez
Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint, míg az állattartó telepek kisebb léptékű beruházásaihoz 50 milliárd forint áll rendelkezésre.
A Közös Agrárpolitika új támogatási ciklusában az Európai Unió társfinanszírozásával folytatódik az elmúlt években megkezdett, a rendszerváltás utáni legnagyobb állattartó telepi és élelmiszeripari fejlesztési program.
A megvalósuló fejlesztések, beruházások jelentősen hozzájárulnak a hazai agrárium versenyképességének és a hozzáadott értékének növeléséhez
A nyáron közzétett és ütemesen megjelenő beruházási pályázati felhívások közül a „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című felhívás elsősorban a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztéseket célozza. A finanszírozni tervezett nagyobb léptékű fejlesztések növelik az élelmiszeripar és a takarmányipar vállalati hatékonyságát. A vissza nem térítendő támogatás formájában elnyerhető forrás irányulhat a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása mellett a versenyképesebb vállalati, termelési és termékstruktúra kialakítására, a termékpálya-együttműködésre alapozott kapacitásbővítő fejlesztésekre, továbbá az energia-önellátás növelését és az energiafüggőség csökkentését célzó technológiák alkalmazására, például a megújuló energiaforrások előtérbe helyezésével.
Szintén szeptember 17-től megnyílt, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás
Ez az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását szolgálja, továbbá támogatja a hozzáadott érték fokozását a kisebb léptékű fejlesztések finanszírozásával, fókuszálva a kisebb állattartó gazdaságok fejlesztési igényeire. Lehetőség nyílik új épületek, építmények kialakítására, valamint az állattartáshoz szükséges eszközök, gépek, technológiák termelésbe állítására, sőt az állattartó telepek épületenergetikai, épületgépészeti felújítására, technológiai korszerűsítésére, illetve a megújuló energia felhasználásával az energiafelhasználás csökkentésére is. A telepek környezeti terhelését mérséklő fejlesztések, a járványos állatbetegségek telepeken történő megjelenésének kockázatát csökkentő vagy olyan állatjóléti beruházások is támogathatóak e forrás segítségével, amelyek túlmutatnak az általános telepi fejlesztéseken. A végcél nem kevesebb, minthogy egyre közelebb kerüljünk a 2030-ra kitűzött céljainkhoz, miszerint a magyar agrárium termelékenysége 2020-hoz viszonyítva a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére, az export pedig 50 százalékkal növekedjen. A felhívások minden kapcsolódó dokumentummal és információval a kap.gov.hu weboldalon érhetőek el, ahol a Közös Agárpolitika Stratégiai Terve keretében megvalósuló, 2027-ig tartó támogatási ciklussal kapcsolatos tudnivalók is megtalálhatóak.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >A jó gyakorlatok megismerése is segíti a termelői szerveződéseket
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – a FruitVeB és más szakmai…
Tovább olvasom >Feldman Zsolt: vannak jó példák a magyar mezőgazdasági alapanyag-termelés és a feldolgozóipar közötti partnerségre és működő integrációra
Jövőbe mutató lenne, ha a magyar mezőgazdasági termelők és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Már javában tart a PENNY és Farkas Ricsi együttműködése
A PENNY Magyarország 2024-ben fontos mérföldkőhöz érkezett, hiszen együttműködésük Farkas…
Tovább olvasom >K&H: valamivel több, mint évi 6 ezer forintért kötöttek biztosítást a mikromobilitási eszközökre
A mikromobilitási eszközökre szóló kötelező biztosítás bevezetése óta a K&H-nál…
Tovább olvasom >Több fizikai munkát végző szakember érhető el a munkaerőpiacon
A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években…
Tovább olvasom >