Kétszáz milliárd forint érhető el a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekhez
Szeptember 17-től két új, összesen 200 milliárd forint értékű felhívásra pályázhatnak a vállalkozások: a feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása kapcsán 150 milliárd forint, míg az állattartó telepek kisebb léptékű beruházásaihoz 50 milliárd forint áll rendelkezésre. A Közös Agrárpolitika új támogatási ciklusában az Európai Unió társfinanszírozásával folytatódik az elmúlt években megkezdett, a rendszerváltás utáni legnagyobb állattartó telepi és élelmiszeripari fejlesztési program. A megvalósuló fejlesztések, beruházások jelentősen hozzájárulnak a hazai agrárium versenyképességének és a hozzáadott értékének növeléséhez.
A nyáron közzétett és ütemesen megjelenő beruházási pályázati felhívások közül a „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című felhívás elsősorban a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztéseket célozza. A finanszírozni tervezett nagyobb léptékű fejlesztések növelik az élelmiszeripar és a takarmányipar vállalati hatékonyságát. A vissza nem térítendő támogatás formájában elnyerhető forrás irányulhat a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása mellett a versenyképesebb vállalati, termelési és termékstruktúra kialakítására, a termékpálya-együttműködésre alapozott kapacitásbővítő fejlesztésekre, továbbá az energia-önellátás növelését és az energiafüggőség csökkentését célzó technológiák alkalmazására, például a megújuló energiaforrások előtérbe helyezésével.
A szintén szeptember 17-től megnyílt, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását szolgálja, továbbá támogatja a hozzáadott érték fokozását a kisebb léptékű fejlesztések finanszírozásával, fókuszálva a kisebb állattartó gazdaságok fejlesztési igényeire. Lehetőség nyílik új épületek, építmények kialakítására, valamint az állattartáshoz szükséges eszközök, gépek, technológiák termelésbe állítására, sőt az állattartó telepek épületenergetikai, épületgépészeti felújítására, technológiai korszerűsítésére, illetve a megújuló energia felhasználásával az energiafelhasználás csökkentésére is. A telepek környezeti terhelését mérséklő fejlesztések, a járványos állatbetegségek telepeken történő megjelenésének kockázatát csökkentő vagy olyan állatjóléti beruházások is támogathatóak e forrás segítségével, amelyek túlmutatnak az általános telepi fejlesztéseken.
A végcél nem kevesebb, minthogy egyre közelebb kerüljünk a 2030-ra kitűzött céljainkhoz, miszerint a magyar agrárium termelékenysége 2020-hoz viszonyítva a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére, az export pedig 50 százalékkal növekedjen. A felhívások minden kapcsolódó dokumentummal és információval a kap.gov.hu weboldalon érhetőek el, ahol a Közös Agárpolitika Stratégiai Terve keretében megvalósuló, 2027-ig tartó támogatási ciklussal kapcsolatos tudnivalók is megtalálhatóak.
Kapcsolódó cikkeink
AM: a sikeres mezőgazdaság alapja a fenntartható élelmiszeripar
Magyarországon a mezőgazdaságnak mindig is erős kultúrája volt, mára pedig…
Tovább olvasom >MBH Bank: akár évi 160 milliárd forinttal bővülhet az agrárium jövedelme a beruházási pályázatok révén
Évente akár 160 milliárd forinttal növekedhet az agrárium jövedelme 2026-2027-től…
Tovább olvasom >Az ökológiai gazdálkodás az agrár-fenntarthatóság kulcsa és vezető modellje
Budapesten találkoztak az ökológiai gazdálkodás nemzetközi és hazai szakemberei a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: szeptemberben 3,0 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,0 százalékkal haladták meg az…
Tovább olvasom >Újabb üzletet nyitott Szegeden a PENNY
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY.…
Tovább olvasom >Adományozással ünnepli 100. áruházának nyitását a JYSK Magyarország
Október végén Debrecenben nyílik a JYSK legújabb áruháza, amely hazánkban…
Tovább olvasom >