Kétmilliárdos idegenforgalmi fejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn
Hamarosan elkészül a mintegy 2,1 milliárd forint értékű idegenforgalmi fejlesztés Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn – közölte Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros Fidesz-KDNP-s polgármestere szerdán, a beruházás helyszíni szemléjén.
A több részprojektből álló fejlesztés részeként megújul a megyeszékhely üdülőhelye: a Nyíregyházi Állatparkban megépül egy, az Amazonas környékének állatvilágát bemutató Viktória-ház, egy pálinkaház, egy szabadidős kondipark. Emellett parkolóhelyeket építenek és sétányt alakítanak ki a Sóstógyógyfürdő központjában.
Kovács Ferenc tájékoztatása szerint a sétány már teljesen kiépült, a futópályát is használhatják a látogatók, a park körüli munkálatoknál a zöldfelület rendezése és a szabadidőpark kiépítése van hátra. Hozzátette: erre a projektrészre a teljes költségvetésből csaknem 150 millió forintot fordítottak. A sétány mentén padokat telepítettek, a központi parknál és a tó körül 45 térfigyelő vigyáz majd a biztonságra és a kihelyezett eszközök állapotának megóvására.
Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a szemlén ismertette, hogy a parkfürdő és az állatpark előtti parkoló térkő burkolatot kap, ez – több más kisebb beruházással együtt – július 15-re készül el. A pálinkaház augusztusra épülhet fel. A csaknem 650 milliós állatparki programrész jól halad, ezzel párhuzamosan az élményfürdőben is bővítés kezdődött el.
A parkrendezés keretében több ezer évelő növényt ültetnek el a területen, felújítják a csónakázó melletti stégeket, és napozóteraszokat is kialakítanak – tette hozzá a vezérigazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekordévet zárhat a magyar turizmus – 1000 milliárdos szállásdíjbevétel, 1000 milliárdos reptérfejlesztés készül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fröccsenésmentes piszoár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

