Kétéves csúcson a GKI konjunktúra index

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 06. 24. 13:07

Az áprilisi jelentős esés után májusban és júniusban is megugrott a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke, s ezzel folytatódott a trendjében 2012 őszétől tapasztalható emelkedés. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint, míg az optimistább hangulat kezdetben szinte kizárólag a fogyasztói várakozások javulásának volt a következménye, az elmúlt négy hónapban ez a hatás kifulladt. Ugyanakkor sok havi stagnálás után májustól lendületet kaptak az üzleti várakozások. (A júniusi felmérésre még a júniusi Varga-csomag bejelentése előtt került sor.)

Az üzleti szférán belül a kereskedelmi cégek kivételével júniusban minden ágazatban érezhetően javultak a várakozások. Az iparban leginkább a termelési kilátások megítélése lett kedvezőbb, de jobb lett a rendelésállományról, ezen belül az exportrendelésekről alkotott vélemény is. Az építőipari bizalmi index értéke a májusinál kisebb mértékben, de tovább emelkedett. Az előző három hónap termelési színvonalának megítélése számottevően, a rendelésállományé enyhén javult. A kereskedelmi várakozások viszont a májusi javulásnál kevésbé, de romlottak. Az eladási pozíció és a várható rendelések alakulásának megítélése egyaránt rosszabb, a készleteké viszont kedvezőbb lett. Júniusban a szolgáltatói bizalmi index emelkedett a legnagyobb mértékben, e szektorban a válaszolók különösen a várható forgalmat ítélték meg optimistábban.

Az iparban a foglalkoztatási szándék nem változott, a többi ágazatban kissé javult. A lakosság munkanélküliségtől való félelme viszont valamelyest erősödött. A kereskedelem kivételével május után júniusban is minden ágazatban többen voltak az árcsökkentést, mint emelést tervezők, de a különbség szűkült. Az áremelés tervezett mértéke azért a kereskedelemben is mérsékeltebb lett. A fogyasztók inflációs várakozása viszont egyértelműen erősödött. Minden ágazatban jelentősen javult a magyar gazdaság kilátásainak megítélése, s a derű- és borúlátók aránya már nem áll rettenetesen messze egymástól. A fogyasztók véleménye viszont júniusban e tekintetben is romlott.

A GKI fogyasztói bizalmi index júniusban a májusi emelkedésnél kisebb mértékben, de csökkent. A lakosság a saját pénzügyi helyzetének következő egy évét rosszabbnak, várható megtakarítási képességét és a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek következő egy évben megvalósítható vásárlási lehetőségét enyhén javulónak érezte.

Módszertani magyarázat:

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU módszertanának megfelelően – konjunktúra-indexének kiszámításakor az üzleti szférán belül az ipar, a kereskedelem az építőipar és a szolgáltató szektor, illetve a lakosság várakozásait veszi figyelembe. A GKI-Erste konjunktúraindex a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga.

Az üzleti bizalmi indexet az ipari, a kereskedelmi, az építőipari és a szolgáltató vállalkozások üzletmenetére, forgalmi és foglalkoztatási várakozásaira vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk. (A szolgáltató szféra cégei közül – hasonlóan az EU gyakorlatához – a pénzügyi és a közszolgáltatások területén működő vállalkozások egyelőre nem szerepelnek a vizsgált szektorok között.) Szezonálisan kiigazított adatokat közlünk, ami megfelelő matematikai módszerekkel kiszűri a szezonális hatások (például a téli és a nyári időjárás különbségei, a karácsony előtti nagyobb kereslet, a nyári szabadságok miatti kisebb termelés) okozta eltéréseket.

A fogyasztói bizalmi indexet a háztartások pénzügyi, az ország gazdasági és munkanélküliségi helyzetének várt alakulására, továbbá a megtakarítási kilátásokra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból számítjuk.


A GKI-Erste konjunktúraindex és összetevői, 2008-2013

Év Hónap Üzleti bizalmi index Fogyasztói bizalmi index GKI-Erste konjunktúraindex
2008. I. -9,6 -47,8 -19,5
II. -7,6 -47,6 -18
III. -8,1 -52,4 -19,7
IV. -11,8 -55,4 -23,2
V. -7,7 -52,3 -19,3
VI. -9,1 -46,1 -18,7
VII. -8,2 -42,9 -17,2
VIII. -9 -43,5 -18
IX. -9,8 -42,5 -18,3
X. -15 -54 -25,2
XI. -25 -56,7 -33,2
XII. -28,1 -60,8 -36,6
2009. I. -30,3 -66,1 -39,6
II. -33,9 -68,5 -42,9
III. -37,4 -70 -45,8
IV. -36,3 -72,3 -45,7
V. -29 -68,3 -39,2
VI. -28,9 -64,3 -38,1
VII. -24,7 -63,1 -34,7
VIII. -22,2 -59,8 -32
IX. -22,1 -56,9 -31,2
X. -17,8 -50,8 -26,4
XI. -19,1 -51,9 -27,6
XII. -15,9 -50,1 -24,8
2010. I. -14,1 -49,1 -23,2
II. -13,7 -47,5 -22,5
III. -10,5 -41,2 -18,4
IV. -10,3 -37 -17,3
V. -8,9 -28,7 -14
VI. -9,5 -23,4 -13,1
VII. -7,1 -29,3 -12,8
VIII. -4,7 -23,4 -9,5
IX. -6,7 -25 -11,5
X. -5,2 -20,6 -9,2
XI. -3,1 -20,8 -7,7
XII. -1,8 -24,1 -7,6
2011. I. 0,5 -25,8 -6,3
II. 2,9 -27,7 -5,1
III. -1,3 -37,3 -10,7
IV. 0,6 -36,8 -9,1
V. -4,3 -38,5 -13,2
VI. -4,4 -41 -13,9
VII. -6,9 -42 -16
VIII. -11,3 -40,7 -18,9
IX. -11,7 -47,2 -20,9
X. -14,9 -49,8 -24
XI. -14 -49,5 -23,2
XII. -14,5 -53,3 -24,6
2012. I. -16,3 -56,6 -26,8
II. -12,4 -51,2 -22,5
III. -8,1 -49,9 -19
IV. -9 -48,8 -19,3
V. -14 -55,9 -24,9
VI. -14,6 -52,6 -24,5
VII. -13,3 -51,4 -23,2
VIII. -14,9 -52,7 -24,7
IX. -16,4 -49,5 -25
X. -14,6 -53 -24,6
XI. -12,4 -50,7 -22,4
XII. -11,3 -49,3 -21,2
2013. I. -11,3 -43,4 -19,6
II. -12,0 -40,9 -19,5
III. -11,9 -37,3 -18,5
IV. -15,6 -38,9 -21,7
V. -10,5 -34,4 -16,7
VI. -6,9 -37,3 -14,8

Kapcsolódó cikkeink