Két termékével is tarolt a Rondo a 2019-es WorldStar Packaging Awards-on
A Rondo Hullámkartongyártó Kft. két termékét is elismerték a World Packaging Association nemzetközi versenyén, a 2019-es WorldStar Packaging Awards-on. A díjakat az elegáns, divatmagazint és virágcsokrot rejtő „Holland virágküldő doboz” és az egyedi kialakítású, a LIDL számára készített Mikado fűszertasak-tároló twin-box hozta el a csomagolóipar egyik legrangosabb megmérettetésén.
Az „Egyéb” kategóriában díjazott „Holland virágküldő doboz” egy egyedi megrendelésre készült, megvalósítása pedig igazi kihívást jelentett. A cél egy hatszögletű, hosszúkás és függőlegesen nyíló doboz megalkotása volt, amely különleges élményben részesíti a címzettet: nyitáskor a virágcsokor különleges módon egy színes magazinból bukkan elő. A virágok megfelelő tárolásához elengedhetetlen volt egy zselés, nedvtartó anyaggal töltött üvegváza beépítése is, amelynek elhelyezése komoly fejtörést okozott a fejlesztői csapatnak, hiszen egy ilyen darab akár 3-4 kilogrammot is nyomhat. A dobozzal egybeépített betét – amely minden oldalról védi a vázát – alját éppen ezért dupla réteg kartonnal erősítették meg a szakemberek, felül pedig egyszerű, bepattintható megoldással tették rögzíthetővé. A csomagolás külsejét egy fehérrel felvitt, elegáns grafika tette teljessé, amely exkluzív, kifinomult, mégis természetközeli hatást nyújt.
Ugyancsak díjnyertes megoldásnak bizonyult az „Élelmiszer” kategóriában elismert, a LIDL számára készült twin-boksz, amely az új Mikado fűszerestasakok tárolását és bolti kínálását hivatott ellátni. Különlegessége, hogy szinte teljesen nyitott az eleje, ennek köszönhetően pedig a raktárból polcokra kerülése után feltépni, kinyitni sem szükséges, a vásárlók egyből el tudják venni belőle a terméket – ezáltal időt, helyet és nem utolsó sorban anyagot spórolhatnak meg az áruházakban. A frontrész természetesen nem tűnt el teljesen: oldalt vékony, míg a doboz alján kicsivel magasabb perem gondoskodik arról, hogy a tasakok a helyükön maradjanak. A praktikus kialakítás mellett természetesen lényeges volt az is, hogy a doboz kellően stabil és erős maradjon a szállításhoz, valamint a raktárak és üzletek polcain való tároláshoz. Erről egy külön stancolt aljrész, valamint a felső fülek réselés nélküli kialakítása és egyedi, bedugó füles zárása gondoskodott. A csomagolást azóta két méretben is használják az áruházban.
„Nagy örömömre szolgál, hogy két csomagolásunk is sikeresen szerepelt egy ilyen nívós, nemzetközi versenyen. Mindkét termék egyedi megrendelésre készült, és gondos tervező munkát, kivitelezést igényelt, így különösen büszkék vagyunk arra, hogy a legjobbnak bizonyultak a kategóriájukban. Bízunk benne, hogy a jövőben még több fejlesztésünk arat ehhez hasonló sikereket” – mondta Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezető igazgatója.
A WorldStar Packaging Awards versenyt 1970 óta rendezik meg, a bizottságban a WPO tagjain kívül még 20 nemzetközi csomagolóipari szervezet képviselői foglalnak helyet. Az idei megmérettetés zsűrizése még 2018 októberében zajlott Kínában, ahol 35 ország 319 pályaművéből kerültek ki a díjazottak, köztük a Rondo Hullámkartongyártó Kft. Az ünnepélyes díjátadót május 15-én, Prágában rendezik meg.
Kapcsolódó cikkeink
Az IKSZ új igazgatót nevezett ki
IKSZ – Az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) Nyikos Ágnest nevezte…
Tovább olvasom >Ünnepélyesen átadták a Sipospack Kft. új gyártóüzemét
A Sipospack Kft. hazánk egyik legmeghatározóbb csomagolástechnikai cége. A cég…
Tovább olvasom >Hogyan őrizhetjük meg ételeink frissességét a hőségben is?
Köztudott, hogy a kánikulában gyorsabban és könnyebben megromlanak az élelmiszerek.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar marketingigazgatót nevezett ki a Groupe SEB Közép-Európában
A Groupe SEB közép-európai központja kinevezte új marketingigazgatóját, Raskó Enikőt.…
Tovább olvasom >GVH: feltehetően jogsértő a Notino árfeltüntetési gyakorlata
Feltehetően jogsértően tünteti föl a Notino az akciósként hirdetett termékek…
Tovább olvasom >A PwC megvette a GKID-t
A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers…
Tovább olvasom >