Két százalékkal nőtt a munkajövedelem

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 27. 08:00

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első hét hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedése mellett) 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A KSH gyorsjelentésében olvasható, hogy a versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában (döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt) 8,1 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 198 100 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 197 100 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 200 forintot ért el.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,3 százalékkal haladták meg az előző év január–júliusát. Ezen belül a versenyszférában 4,9 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 6,9 százalékkal maradtak el az előző évitől. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 122 100 forintnak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké 155 200 forint). A nettó kereset így átlagosan 1,4 százalékkal volt magasabb az előző évinél.
A 211 000 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem két százalékkal emelkedett az előző év január–júliusához képest. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalékot tett ki.

Kapcsolódó cikkeink